Memóriazavarban szenved az Apple

Két floridai fiatalember beperelte az iPhone okostelefonokat gyártó Apple-t, mert szerintük a cég megtéveszti vásárlóit azzal, hogy a készülékei reklámjában feltüntetett tárkapacitás a valóságosnál sokkal kisebb. Pontosabban a 32 vagy 64 gigabyte-os adattárolót fizikailag ugyan hiánytalanul tartalmazza az iPhone, az iPad táblagép vagy az iPod zenelejátszó, ám abból a készülék operációs rendszere már-már egészségtelenül nagy részt hasít ki magának.
Sorállás az Árkádban az iPhone 6-os ért. Őket is megtévesztették
Sorállás az Árkádban az iPhone 6-os ért. Őket is megtévesztették
Kallos Bea / MTI

Az iOS8-as rendszert használókkal nem közli előre az Apple, hogy a tár akár 23,1 százalékát is kisajátíthatja magának az alapszoftver. Mivel a készülékek külső memóriakártyával nem bővíthetők, a szűknek bizonyuló tárkapacitás az óvatlan felhasználók körében kellemetlen meglepetést okozhat. Paul Orshan és Christopher Endara keresetében azzal példálózik, milyen trauma érheti a felhasználót, amikor azzal szembesül, hogy váratlanul megtelt a memória, éppen a családi eseményen, az esküvőn vagy a gyermek/unoka kosármeccsén, netán hangversenyén.

Ez az érvelés bár igaz lehet, mégis gyenge lábakon áll. Könnyen replikázhat az Apple azzal, hogy ha ennyire fontos a szülő számára az adott esemény, akkor neki is illene gondosan felkészülnie rá. Az eset azonban mégsem reménytelen, hiszen ha Amerikában azzal pert és hatalmas kártérítést lehetett nyerni, hogy a mikrohullámú sütő kezelési utasításából kimaradt, miszerint a berendezés az ázott macska bundájának megszárítására nem alkalmas, s emiatt elpusztult a házi kedvenc, akkor Orshanéknak is van keresnivalójuk.

A Bloomberg beszámolója arról nem szól, hogy a felperesek mekkora kárigénnyel álltak elő, de miután a világ legértékesebb, fizetési nehézségekkel nem küzdő vállalata az alperes, a summa minimum hat számjegyű lehet. A felpereseket az Apple sokmilliós felhasználói közössége iránti szolidaritás is vezérli, azt akarják elérni, hogy megszűnjön a tisztességtelen gyakorlat, a vásárlók félrevezetése és megkárosítása. Az Apple-t színtiszta üzleti érdeke vezeti abban, hogy szűkre szabja készülékei memóriáját, ezzel ugyanis saját – fizetős – felhőszolgáltatása, az iCloud felé tereli a több tárhelyre vágyó felhasználókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.