Mélyült az euróövezeti recesszió

Az euróövezeti recesszió mélyüléséről tanúskodnak a Eurostat által kiadott 2012 negyedik negyedévi GDP-adatok. A harmadik negyedévhez képest 0,6 százalékos volt a lassulás, míg az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva 0,9 százalékos elmaradást mértek.

A 27 tagú Európai Unióban 2012 záró negyedévében 0,6 százalékos volt a gazdasági visszaesés 2011 végéhez képest, míg a harmadik negyedévhez viszonyítva 0,5 százalékkal romlott a EU teljesítménye az Eurostat első gyorsbecslése alapján. Folyamatában tehát romlott a helyzet, hiszen a harmadik negyedévben a másodikhoz képest még csak 0,1 százalékos volt a elmaradás az euróövezetben, sőt a teljes EU-t tekintve akkor 0,1 százalékos növekedést mutatott ki a luxemburgi szervezet.

Összehasonlításképpen a világ vezető gazdaságában, az Egyesült Államokban 1,5 százalékos volt a záró negyedévben mért GDP-többlet az egy évvel korábbihoz képest, míg negyedéves alapon nem történt kimutatható változás, azaz stagnált az USA. Ami az év egészét illeti, az euróövezet 0,5 százalékos recessziót mondhat magáénak, az EU-ban pedig 0,3 százalékos volt a teljesítményromlás.

A harmadik és a negyedik negyedév viszonylatában mért 0,9 százalékos magyar GDP-visszaesés a képzeletbeli „negatív” dobogó harmadik fokára elegendő, a bronzon az olaszokkal osztozunk. A legnagyobb visszaesést 1,8 százalékkal a portugálok szenvedték el, a második helyen egyszázalékos adattal Ciprus áll. Mentségünkre legyen mondva, hogy több ország még nem szolgáltatott adatot, így akár elénk is kerülhetnek.

A német gazdaság fekete könyvébe illik a negyedik negyedéves 0,6 százalékos visszaesést jelző adat. Újabban előszeretettel méri a magyar kormány a hazai gazdaság helyzetét a csehekéhez, mondván régiós versenytársunknál is recesszió honol, igaz, mind kiderült, sokkal szerényebb mértékű, hiszen a magyar 0,9 százalékos mínusszal szemben csak -0,2 százalékos volt a hasonló cseh GDP-adat.

A tündérmesét egyértelműen a Baltikumban írják: a dobogót Lettország, Litvánia és Észtország bérelte ki magának, 1,3, 1,0, illetve 0,9 százalékos negyedéves „menetelésükkel”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.