Mélyponton a vállalkozások bizalmi indexe

Az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai intézkedései és gazdasági eseményei "megtépázták" a hazai vállalkozások bizalmát: az országosan reprezentatív K&H kkv bizalmi index története egyik legnagyobb esését szenvedte el az év végén.

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 18 pontos csökkenést követően mínusz 44 pontra süllyedt tavaly a negyedik negyedévben, amely a válság kezdete óta mért legalacsonyabb érték, ezzel a hazai vállalkozások bizalma - a tavalyi rövid megtorpanást leszámítva - gyakorlatilag 2010 második negyedéve óta folyamatosan csökken - olvasható a K&H Bank legújabb, a kkv bizalmi index alakulásáról készített összegzésében.

A pesszimista várakozások főként a gazdaságpolitika, a közterhek, valamint a banki hitelkamatok várt változására vonatkoznak, miközben minimális javulás tapasztalható az európai uniós pályázati források elérhetőségének megítélését illetően - mondta Németh László, a K&H kkv marketing főosztályának vezetője a közlemény szerint.

A legutóbbi felmérés alkalmával több indexelem is csökkent, legnagyobb mértékben a gazdaságpolitika és a közterhek változására vonatkozó részindexek, miközben továbbra is a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások a legpesszimistábbak (mínusz 82 pont).

A kormányzati gazdaságpolitika megítélése az elmúlt negyedévben negatívan változott, ez magában foglalja a kormányzat elmúlt 3 hónapban hozott intézkedéseinek megítélését, valamint azt a várakozást, hogy a gazdaságpolitika várhatóan mennyire lesz vállalkozásbarát a következő egy évben. Jelenleg a vezetők csupán 4  százaléka véli úgy, hogy a kormányzat versenyhelyzetet javító gazdaságpolitikát folytat. A központi intézkedések versenyképességre gyakorolt hatását az ipari vállalatok értékelik leginkább negatívan, és a cégméret növekedésével párhuzamosan romlik a gazdaságpolitika megítélése.

A legutóbbi negyedéves eredmények közül a vállalati hitelkamatok változására vonatkozó várakozások szerepeltek a legrosszabbul. Ennek oka, hogy az előző negyedévben mért 42 százalékhoz képest a vezetők 68 százaléka várja - a jegybanki alapkamat növekedésével párhuzamosan - a vállalati hitelkamatok szintjének növekedését, miközben a csökkenést prognosztizálók aránya csupán 4 százalék - derül ki a bank felméréséből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.