Mélyponton a magyar tőzsde

Folyamatosan csökken a magyar papírok értéke a vezető német vállalati részvényekéhez képest. A különbség immár nagyobb, mint 2009-ben volt.

Mélyebben van a Budapesti Értéktőzsde indexe, mint a válság legsötétebb óráiban - írja a Napi Gazdaság A gazdasági napilap szerint hiába volt az utóbbi időben fellelkesedés a magyar eszközökkel kapcsolatban, a forint gyengeségével és a vezető részvények esésével együttesen visszatért a csökkenő trend a magyar részvénypiacra. A lap szerint egyre nagyobb a BÉT lemaradása a vezető tőzsdékhez képest.

A hazai tőzsde papírjainak adásvételét tükröző BUX index és a harminc vezető német vállalat eladásait tükröző DAX -index közötti különbség folyamatosan nő. A BUX és a DAX közötti különbség márciusban újabb mélypontot ért el, s ezzel értéke alacsonyabbra esett, mint 2009 márciusában.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a januári jobb hazai kereskedés egyáltalán nem a magyar eszközök és a magyar gazdaság trendszerű javuló megítélésének volt köszönhető.

A BUX index euróban számított értéke − mint már korábban többször felhívtuk rá a figyelmet − a DAX indexhez képest 2010. nyár eleje óta csökkenő trendben van.Bár a DAX indexhez mért lemaradásunk egyre látványosabb, régiós összehasonlításban nem ennyire súlyos a helyzet.

A BUX index az MSCI Eastern Europe indexhez mért relatív teljesítménye ugyan szintén csökkent az elmúlt időszakban, azonban itt még érezhető, hogy ősszel a régióban pozitívabb volt az üzleti hangulat és magasabb eredményeket tudtak elérni a Közép-európai régió tőzsdéi. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.