Mélygarázs és új városközpont épül Budapesten

Az idén elkezdődik a József nádor téri mélygarázs építése, és egy 70 ezer négyzetméteres irodaközponté a Kelenföld-Őrmező városrehabilitációs program keretében, valamint elindul a Lehel Piac mellett évek óta üresen álló telekre a V17 irodaház beruházás is. Néhány konkrét példa abból a 242 ezer négyzetméternyi fejlesztésből, amelyet az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) tagvállalatai az idei évre időzítettek.

Az idén induló fejlesztések közül a legnagyobb a 4-es metró kelenföldi végállomásánál épülő Budapest One, amely a Futureal beruházása. Kéthektáros területen négy torony épül a következő években, összesen 70 ezer négyzetméternyi iroda és szolgáltató helyiséget kínálva.

Az OTP ingatlanos cége az idén elindítja a régóta húzódó József nádor téri mélygarázsprojektet is, ahol 525 autó számára biztosít parkolási lehetőséget, illetve a beruházó kerékpárok biztonságos tárolása mellett több elektromos autó közvetlen töltésére alkalmas hely kialakítását is tervezi az építendő mélygarázsban – derül ki az IFK beszámolójából.

„Az elinduló fejlesztések mellett az IFK tagvállalatai 600 ezer négyzetméternyi olyan fejlesztésre szereztek már engedélyt, amely a válság miatt nem indulhatott el. Ezen beruházások összértéke 1,6 milliárd euró" – mondja Takács Ernő, az egyesület elnöke. Az ágazat legnagyobb vállalatait összefogó IFK korábban már közzétett számításai szerint ebből 2014-ben 152 millió eurónyi beruházásra és 71 ezer négyzetméternyi ingatlan felépítésére számítanak. Ez értékben 29, alapterületben pedig 41 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. – Bár az előrelépés örvendetes, de a nagy ingatlanfejlesztési boomra 2-3 éven belül számítunk, amikor az A-kategóriás irodaházak iránti kereslet várhatóan jelentősen megnő – véli az egyesületi elnök.

Az idei első nagy átadáson már túl is vagyunk: a budapesti Nyugati tér mellett épült meg az Eiffel Palace 14 ezer négyzetméteres irodaháza, itt a terület 75 százalékát a PwC adótanácsadó cég bérelte ki.

Lakásépítés viszont alig indul, az OTP Ingatlan két lakóingatlan-fejlesztést tervez átadni 2014-ben, a Budapest I. kerületi „Pauler Ház", és a balatonboglári „Platán Lakókert" lakások egyaránt a prémium szegmensbe sorolhatóak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.