Mehet tovább: csak kicsit alkotmányellenes a takarékok államosítása

Két ponton alkotmányellenes, összességében azonban megfelel az alaptörvénynek a takarékszövetkezetek integrációja – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában. Az Alkotmánybíróság sokadszor tárgyalta a szabályozást, amely a takarékszövetkezetek tulajdonképpeni államosítását, majd az irányítási joggal felruházott Takarékbank eladását alapozta meg.

Az Ab csupán az alkotmányjogi panaszok kis részét fogadta el és arra az álláspontra helyezkedett, hogy az integrált működés megteremtését illetően a jogalkotó közérdekre hivatkozása megalapozott, a takarékszövetkezetek önállóságát jelentősen csökkentő egy éve elfogadott kötelező integráció egésze nem tekinthető alaptörvény-ellenesnek.

Az Ab alaptörvény-ellenesség miatt 2014. december 31-ei hatállyal megsemmisítette a törvénynek azt a rendelkezését, mely szerint az integrált szövetkezeti hitelintézetek egymás tartozásaiért sorrendben az intézményvédelmi szervezetet - a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét - és a Takarékbankot megelőzően kötelesek helytállni.

Továbbá határozatának kihirdetésével megsemmisíti az Ab a törvénynek az integrációban részt vevő Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta esetleges leendő jogutódait privilegizáló rendelkezését, amely miatt a Takarékbank más részvényeseitől eltérően ezen jogutódok részvényesi jogainak a gyakorlása nem lenne felfüggeszthető.

Az Ab alkotmányos követelményként állapította meg, hogy az intézményvédelmi szervezet - 2014. július 1-jétől a Takarékbank - által a szövetkezeti hitelintézetek számára meghatározott mintaalapszabály csak olyan kötelező elemeket tartalmazhat, amelyek a törvény céljainak eléréséhez nélkülözhetetlenek, vagy a törvény végrehajtását szolgálják, illetőleg a hitelintézetek integrált működésére irányadó európai uniós követelmények teljesítéséhez szükségesek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.