Megvannak az idei Év borásza díj döntősei

Megvannak az idei "Év Bortermelője Magyarországon" díj döntősei. A szakemberek Bolyki János, Borbély Tamás, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva, Heimann Zoltán közül választanak majd.

Bolyki János az egri, Borbély Tamás a badacsonyi, Dúzsi Tamás a szekszárdi, Gálné Dignisz Éva a kiskunsági, míg Heimann Zoltán ugyancsak a szekszárdi borvidékről jutott az idei "Év Bortermelője Magyarországon" verseny döntőjébe. Az eredményt nagyjából lehetett sejteni, hiszen az öt jelölt közül négyen tavaly is versenyben voltak, ám az ötödik ismét egy fiatal borász lett. A tavalyi nyertes, Áts Károly helyett egy ifjú egri borász jutott a döntőbe.

A Magyar Bor Akadémia idén 23. alkalommal adja majd át december 6-án a legrégebbi és legrangosabb hazai borszakmai elismerését. Az elmúlt évhez hasonlóan számtalan borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier, chef küldte el javaslatát, valamint a borfogyasztók, borkedvelők egy jelentős része is jelölhetett.

Bolyki János a legfrissebb jelölt, akit mindenki Bolyki Janiként emleget - mutatja be közleményében a Magyar Bor Akadémia (MBA). Családjában nem volt hagyománya a borkészítésnek, így nagyszülei révén szőlészként indult a pályán, de hamar rájött, hogy tovább kell lépnie, és a borászatban szeretne kiteljesedni. A szakember mára 26 hektáron gazdálkodik, borai Európa szinte minden országában megtalálhatók. Volt már az Év Fiatal Borásza, az Év Egri Borásza, Az Év Gasztro Borásza, és az Év Üzletembere díj keretében a Jövő Ígérete. Idén első alkalommal került az 5 legjobb közé.

Borbély Tamás a tavalyi nagy meglepetés, amikor a legfiatalabbként került a jelöltek közé. Badacsonyban és országszerte is egyre többen ismerik nevét, családja borainak tüzes karakterét. Tudását édesapjától kapta, kitartó és határozott jellemét édesanyjától örökölte. A fiatalok lendületével, újítási vágyával, örökös jókedvével alkot egyre szebb és érdekesebb borokat, melyek nemzeti és nemzetközi viszonylatban is egyre sikeresebbek.

Dúzsi Tamás, a Szekszárdon tevékenykedő koronázatlan „rosékirályunk” – fogalmaz az MBA – idén negyedik alkalommal került a döntőbe. Közvetlen, mosolygós, rendkívül elhivatott és mindemellett nagyszerű ember. Borai a világon mindenhol megállják a helyüket, egyszerűen így kell csinálni. Ahogy ő is mondja: a titok az, hogy nincs titok.

Gálné Dignisz Éva a Kunsági borvidék és Magyarország első és eddig egyetlen hölgy jelöltje. Már ötödik alakommal került az öt legjobb közé. Talán idén úgy határoznak az Akadémia tagjai, hogy egy kedves, őszinte mosolyú hölgyet tüntetnének ki figyelmükkel. Éva kitartó és alapos. Folyamatos minőséggel, újdonságokkal, szeretettel készült borokkal kápráztatja el rajongóit egész évben.

Heimann Zoltán családjában már a 10. generáció foglalkozik Szekszárdon borkészítéssel, szőlőműveléssel. Hazai és nemzetközi borversenyeken számtalan díjat nyert boraival, melyek minősége kiváló és töretlenül fejlődő. Rengeteget tesz a borvidékért, borász kollégáival közös márkát épít. Zoltán idén harmadik alkalommal került a legjobb 5 borász közé.

A jelölt borászok boraikkal november 22-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban mutatkoznak be egyszerre. A megmérettetés második fordulójában – december 6-án – a Magyar Bor Akadémia tagjai döntik el szavazással, hogy az öt jelölt közül ki legyen 2013. Év Bortermelője. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.