Megvan az Aeroviva utaslistája

A QBE Insurance (Europe) Limited biztosító magyarországi fióktelepe ma délelőtt megkapta a csődbe ment Aeroviva utazási iroda utaslistáját.

Szerdán délelőtt megkapta a csődbe ment Aeroviva utazási iroda utaslistáját a QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe - közölte a biztosító.

A listán 1500 név szerepel. A befizetett összeg ugyanakkor nincs mindenütt feltüntetve.

Dénes Attila, a biztosító vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: már csak azért is kérték a lista kiegészítését, mert csak a pontos összegek alapján látják majd, az utazási iroda 494 millió forint vagyoni biztosítéka elég lesz-e a kártérítések kifizetésére.

Közölte: szerda reggelig több mint ezer ember több mint 400 kárbejelentése érkezett meg hozzájuk, mintegy 200 millió forint értékben.

A vezérigazgató elmondta azt is: az iroda külföldön lévő utasaitól eddig nem érkezett hozzájuk segélykérelem. Ebből azt lehet valószínűsíteni, hogy az oda- és visszaútjukat, illetve a külföldi szállásuk díját rendezte az Aeroviva.

Értesülésünk szerint az ügyben a rendőrség is nyomoz.

Az utazási iroda hétfőn jelentette be honlapján, hogy december 20-tól megszünteti utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységét.

A közlemény szerint a cég mindent megtett annak érdekében, hogy ezt a helyzetet elkerülje. Ez a jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanakkor nem sikerült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.