Megugrott a babakötvény

Tavaly november óta két és félszeresére nőtt a kincstári Start-számlák száma, amelyek 60 százalékát az új, kedvező feltételű Babakötvény generálta - írta az azenpenzem.hu a Magyar Államkincstár adataira alapján.

A kincstár a 2013. novemberi, alig több mint 17 ezerrel szemben az idén május 12-én már közel 42 ezer Start-számlát tartott nyilván, számuk így nem egészen hat hónap alatt korábban példátlan módon nőtt. A számlákon tartott pénz nagysága is megugrott, az átlagos megtakarítás már 165,4 ezer forint, az összeg 2009-ben még mindössze 45 ezer forintot tett ki. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik, hogy a Start 2012 őszi átalakítása óta már nincs befizetési korlát. Azóta olyan számla is akad, amelyre a szülő 99 millió forintot fizetett be, a tízmillió forint feletti megtakarítások száma 15, és egymillió forintnál többet a számlák 1,8 százalékán tartanak.

A kincstári Start-számlákon összesen a 2013. decemberi 3,58 milliárd forinttal szemben az idén május közepére már majdnem 7 milliárd forint gyűlt össze. Ezek az adatok a kamatokat és a szülői befizetések után jóváírt 10 százalékos állami támogatásokat is tartalmazzák.

A portál felidézi, hogy a Kincstár 2013. december 2-tól megújította a Start-számlákra helyezhető államkötvényt. Az azóta már nevében is Babakötvény (korábban csak a babák születésekor adott életkezdési támogatást nevezték így) induló kamata 8,7 százalék volt. A 19 éves futamidejű papír minden évben három százalékponttal az előző évi infláció felett fizet (a kamatokat évente újra befektetik). A 2014. februárban született gyerekeknek ugyan az első sorozatnál már jóval kevesebb dukál, de a jelenlegi piaci környezetben a 4,7 százalékos kamat is igen vonzónak számíthat.

Bár nagyon impozánsok a számok, még lenne hová fejlődni, a 2014. május 11-i állapot szerint a kincstárnál 575 606 Start-letéti számla van (ezeken helyezik el a gyermek születésekor az állam által biztosított egyszeri 42,5 ezer forinton életkezdési támogatást). A passzív számlák – amelyeknél a szülő nem foglakozik azzal, hogy az eredeti „babakötvényt" bármilyen módon gyarapítsa – száma tehát jelenleg még mindig meghaladja az 530 ezret - írja a portál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.