Megtudjuk, mennyiért vett bankot az állam

Péntekig kell megkötni a Budapest Bank végleges adásvételi szerződését a Magyar Közlöny december 4-i számában megjelent kormányhatározat alapján. A vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz. A társaságnak az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nyújt hitelt a vételárral megegyező összegben, illetve a szükséges garanciát is az MFB vállalja. A határidő a hitelígérvény kiadására és a garanciavállalásra 2015. január 15-e, a hitel folyósítására pedig a végleges részvény adásvételi szerződés zárása.

A határozatban az is szerepel, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzeti Bank közreműködésével január 15-ig készít előterjesztést a vételár finanszírozásáról. Ez azért is érdekes, mert eddig nem árulta el a kormány, hogy mennyiért venné meg a bankot.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő 2014. december 4-én rendkívüli tájékoztatón jelentette be, hogy az állam megveszi a Budapest Bankot, az erről szóló előszerződést a magyar kormány aznap írta alá írta alá a bank tulajdonosával, a GE-vel. Az átadás-átvétel 2015. június végére zárulhat le. A nemzetgazdasági miniszter indoklása szerint a döntés a gazdasági szuverenitás visszaszerzését is jelenti. A 2008-as válságot követően a magyarországi bankrendszer a devizahitelezés problémájával volt elfoglalva, a hitelezés leállt, a bankrendszer nem járult hozzá a hazai gazdaság fejlődéséhez a megfelelő mértékben, ezért tartotta a kormány kívánatosnak a hazai tulajdon arányának emelését a szektorban.

Mindennek ugyanakkor ellentmond az a Varga-nyilatkozat, amely szerint a bankot pár éven belül el akarja adni az állam.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.