Megszólalt a MAL: cáfolják Illést

Felvették Illés Zoltán odadobott kesztyűjét a Magyar Alumínium (MAL) Zrt.-nél: Tolnay Lajos, a társaság elnöke és Bakonyi Zoltán vezérigazgató levelet juttatott el szerkesztőségünkbe. Ebben cáfolják az államtitkár állításait, és jelezték, hogy készek nyilvánosságra hozni a szerintük ellenük koholt vádak valótlanságát igazoló dokumentumokat.

- Illés Zoltán úr, akit a tények, sőt az ítélőtábla végzése és az ombudsman vizsgálati megállapításai sem zavarnak, koncepciós ügyet csinált a vörösiszap-katasztrófából – fogalmaznak levelükben a MAL Zrt. vezetői. Tolnay Lajos elnök és Bakonyi Zoltán vezérigazgató szerint a környezetügyekért felelős államtitkár a valósággal nem törődve minden eszközt felhasznál a társaság ellen.

Azt írják: Illés Zoltán 2011. október 4-én a Magyar Nemzet környezetvédelemmel foglalkozó mellékletében is a "MAL Zrt. kommunikációs trükkjének" nevezte, hogy az államtitkár irányítása alatt dolgozó székesfehérvári környezetvédelmi felügyeletnek kellett a tározók ellenőrzését végeznie. Holott ez nem trükk, sokkal inkább az ügyet vizsgáló Ítélőtábla végzésében szereplő megállapítás.

A MAL tulajdonosai úgy vélik: Illés Zoltán kirohanásait már tényszerűen cáfolták. Mivel azonban mondásait ennek ellenére tovább ismételgeti, a MAL kész dokumentumok segítségével bemutatni, hogy az államtitkár állításai alaptalanok. Ennek érdekében kérésre akár a sajtó munkatársai számára is lehetővé teszik, hogy betekintsenek a társaság irataiba.

A MAL kész nyilvánosságra hozni azt a hatósági kötelezést, amiből kiderül, hogy a társaságnak mikor kellett beadnia a környezetvédelmi engedélye meghosszabbítását célzó kérelmét. Kérésre hozzáférhetővé teszik az előkészítő munkálatok teljes dokumentációját, amellyel a MAL a parlamenti vizsgálóbizottságnak is igazolta, hogy készült engedélyei meghosszabbítására, tevékenységét nem akarta feladni. De megmutatják azoknak a beruházásoknak a 2009–2010-ben összeállított engedélyezési dokumentációját is, amelyek évekre elkötelezték a MAL-t az üzemelés folytatása mellett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.