Nemzeti vegyesbolt lett a trafikokból

Megszavazta a parlament a trafiktörvény módosítását. A nemzeti dohányboltok így a dohánytermékek és szerencsejátékok mellett kávét, üdítő-, energia- és alkoholos italokat, valamint újságot is árulhatnak.

Az Országgyűlés elfogadta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló jogszabály, közismert nevén a trafiktörvény módosítását. A változások eredményeként - a kormányzati tervek szerint - legkésőbb július elsejétől működő dohány szakboltok a dohány, illetve egy tavaly decemberi módosításnak köszönhetően a lottó és sorsjegyek mellett kávét, üdítő-, energia- és alkoholos italokat, valamint újságot is árulhatnak majd. Bár egyes vélemények szerint ezze még lehetnek problémák, a kormány nem várta meg Brüsszel állásfoglalását arról, hogy a módosítások összhangban vannak-e az uniós joggal.

Mint arról korábban beszámoltunk: a téma felelőse, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) némi hezitálás után, egy hónapos csúszással december közepén kiírta a dohányboltok üzemeltetésére a koncessziós pályázatot. Ám csak egy hónapal később, január közepén jött rá a dohánykereskedelem jogával júliustól kizárólagosan rendelkező Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN Zrt.), hogy pusztán dohánykereskedelemből és szerencsejátékból nem tudnak fennmaradni a dohányboltok.

Az NFM ezért két hete sietve benyújtotta a termékkör bővítéséről szóló törvényjavaslatot, továbbá a pályázat eredeti, február 13-ai beadási határidejét kitolta 22-ig, illetve lehetővé tette, hogy az addig pályázók az új termékkör figyelembe vételével átírhassa üzleti tervüket. (A pályázaton ugyanis az üzleti tervre lehet a legtöbb pontot kapni, így a bővebb termékkörrel rendelkezők előnyt élveznek.)

A törvényjavaslat elfogadásával még kérdéses, hogy február 22-ig sikerül-e kihirdetni és a Magyar Közlönyben közzé tenni a módosítást, az ugyanis érdekes jogvitáknak ágyazhat meg, ha a koncessziós pályázat lezárásáig nem lép hatályba a törvénymódosítás. Így ugyanis előállhat az a faramuci jogi helyzet, hogy a pályázat feltételeit egy nem létező jogszabály alapján szabják meg, ezzel pedig később az alulmaradt pályázók akár sikerrel is érvelhetnek a bíróság előtt.

A jelek szerint a kabinet is komolyan vette ezt a lehetőséget, mert kormánypárti képviselők egyetlen módosítót sem nyújtottak be, hogy ne lassítsák a ház munkáját, pontosabban Nagy Csaba kettőt is beadott, de ezeket aztán vissza is vonta. Módosítókat csak a Jobbik és az MSZP soraiból adtak be, de előbbi már a bizottsági tárgyaláson sem jutott től, míg az utóbbit a T. Ház szavazta le.

Az MSZP fricskának szánt módosítója szerint a jövő trafikjait "nemzeti vegyesboltra” nevezték volna át, illetve papíron lehetővé tették volna a dohányboltok számára, hogy a dohányboltok tejet és kenyeret is áruljanak. Az MSZP-s "viccmódosító" arra a piaci dilemmára kívánt rámutatni, hogy a dohány és az italárusítás jogával is felruházott üzletekkel voltaképpen állami koncessziós vegyesbolthálózat jön majd létre. Ez a meglehetősen kapkodva, toldozva-foldozva létrehozott rendszer különösen a kistelepüléseken hozhatja tarthatatlan helyzetbe a dohánykoncesszióval nem rendelkező kisboltokat.

Azzal, hogy a kisebb településeken a jellemzően kicsi forgalommal és alacsony jövedelmezőséggel rendelkező üzletek elveszítik a dohányból és az italkereskedelemből származó bevételeiket, úgy ezek a boltok közül sok tönkre fog menni. Így viszont a kistelepülések élelmiszerkereskedelme lehetetlenülhet majd el. (A dohánykereskedelem semmiképpen, mivel a törvény szerint ha egy területen egyetlen koncessziót sem sikerül kiadni, úgy a dohánykereskedelmet a NDN Zrt. is elláthatja mozgóboltokkal.)

A kormányzat többször is utalt rá: osztrák mintára hozná létre a magyar trafikhálózatot. Azonban a magyar trafikok majdani kínálata jócskán eltér az osztrákétól. Az osztrák trafiktörvény függelékéből kiderül, hogy ott alkoholt nem árusítanak. Dohány és szerencsejáték és üdítő ugyanakkor Ausztriában is van a trafikokban, illetve sok egyéb más mellett az osztrák üzletekben szuveníreket, parkolójegyet, sztrádamatricát, parfümöket, írószereket, ruhát is lehet kapni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.