Mégsem viszik tőzsdére a K&H kisebbségi részvénycsomagját

A megváltozott piaci körülmények miatt gondolta úgy a K&H tulajdonosa, hogy inkább vár a kisebbségi részvények tőzsdére dobásával.

Stratégiai terve módosítását kéri az Európai Bizottságtól (EB) a belga KBC Csoport (KBC), a magyar K&H Bank (K&H) tulajdonosa. Az új terv szerint mégsem viszik tőzsdére a magyar érdekeltség kisebbségi részvénycsomagját.

A KBC 7 milliárd euró támogatást kapott a belga államtól a 2008-ban elmélyült válság hatásainak kezelésére. Az EB feltételekhez kötötte az állami támogatást. A brüsszeli bizottság és a belga bankház 2009-ben végül egyebek között abban állapodott meg, hogy tőzsdére viszik a K&H legfeljebb 40 százalékos részesedését.

Az utóbbi 18 hónapban viszont megváltozott a környezet, és "a változás folytatódik" - közölte a tulajdonos. "A jelenlegi körülmények közt nehézségekbe ütközne a K&H kisebbségi részvénycsomagjának tőzsdére vitele, az eredeti tervben szereplő egyes intézkedések kevésbé hatékonyan járulnának hozzá a célok eléréséhez", ezért a KBC és a belga hatóságok azt javasolják az EB-nek, hogy a tervezett intézkedéseket más lépésekkel váltsák ki - áll a közleményben.

A K&H mellett a cseh CSOB Bank kisebbségi részvénycsomagjának tőzsdei értékesítését, valamint a KBC belgiumi központi épületeinek eladását és visszabérlését is tervezték. Az új javaslat szerint a KBC a lengyel banki és biztosítási leányvállalatoktól - a Kredyt Bank és a Warta nevű társaságtól - válna meg, és értékesítene vagy kifuttatna bizonyos típusú értékpapírokat.

A KBC szerint a javasolt módosítások ugyanannyi tőkét szabadítanak fel, mint az eredetileg tervezett intézkedések. Az EB várhatóan heteken belül dönt a javaslatról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.