Mégsem einstandolják a közvilágítást

Miután lapunk hétfőn tudósított róla, György István főpolgármester-helyettes azzal a lendülettel vissza is vonta a közvilágítási rendszerek állami-önkormányzati tulajdonban vételét előirányzó képviselői törvénymódosító indítványát. Az ok nem ismert.

Miután lapunk tudósított róla, György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes hétfőn visszavonta a közvilágítási rendszerek állami-önkormányzati tulajdonba adását indítványozó, parlamenti képviselőként benyújtott törvénymódosító indítványát.

A kezdeményezés szerint a helyhatóságok területén lévő, nem állami-önkormányzati tulajdonú közvilágítási rendszereket a jelenlegi tulajdonosoknak ez év végéig át kell adniuk a helyileg illetékes önkormányzatnak. Erre tárgyalásos eljárást javasol, de megegyezés híján a kisajátítást lehetőségét is megemlíti. Abban az esetben, ha az önkormányzat sem tartana igényt a vagyonelemre, az állam lépett volna be gazdaként.

Az előterjesztés ennek kapcsán részletesen szabályozta az ingyenes vagyonátadás lehetőségeit is.

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke – Tab fideszes polgármestere – lapunk megkeresésére úgy kommentálta a tervezetet, hogy egyik szeme sír, a másik nevet. Tény, hogy a jelenlegi tulajdonosok meglátása szerint nem viselik különösebben gondját a rendszereknek, ugyanakkor a települések jó része nem felkészült sem a hálózatok megvásárlására, sem jövőbeni működtetésére.

Az eredeti indítványt a főpolgármester-helyettes a vagyontörvény vonatkozó rendelkezéséből vezette le, és a vízközművekkel kapcsolatos hasonló kezdeményezés sikerével indokolta. Annak kapcsán, hogy most miért vonta vissza az indítványt, kerestük György Istvánt, de eddig nem kaptunk tőle választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.