Mégsem állt le teljesen a Kapuvári Hús

Mégsem állt le, de jelentősen csökkentette termelését az augusztus óta Zsobrák Péter ügyvéd tulajdonában lévő Kapuvári Hús.

Nem állt le, ám jelentősen csökkentette termelését a Kapuvári Hús Zrt. – közölte Pászli Tibor, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, a gyár érdek-képviseleti vezetője a gyár előtt az MTI-nek nyilatkozva szerdán.

Konkrétumok említése nélkül azt mondta, lényegesen kevesebb alapanyag érkezik és késztermék távozik az üzemből. Folyamatosan cserélődik, hogy kiket hívnak be munkára. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tulajdonosváltás előtt is voltak problémák, amelyek nagyobbak lettek az utóbbi időben. (A korábban Román Gyula nagyvállalkozó érdekkörébe tartozó cégcsoport augusztusban Zsobrák Péter ügyvéd tulajdonába került, aki megbízóit nem kívánta megnevezni.)

Tájékoztatása szerint a termelés csökkentése aggodalomra ad okot, mivel szeretnék a 400 munkahelyet és az üzleti partnereket megtartani. "Én úgy tudom, hogy a tulajdonosnak is ez az akarata" – tette hozzá.

Közlése szerint hetek, hónapok óta folynak tárgyalások a cég jövőjéről. A nemrégiben történt tulajdonosváltással pedig felgyorsultak az események. A tárgyalások céljaként azt jelölte meg, hogy a négyszáz embernek megfelelő munkamennyiség kerüljön ebbe a gyárba.

Erre a társaság meglévő piacai és szerződései komoly esélyt adnak – tette hozzá.

A Kisalföld szerdai számában megjelent cikk szerint többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a négyszáz embert foglalkoztató kapuvári húsgyár. A Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését – amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak – e hét elejéről szeptember 27-ére halasztották; a hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról – állítja a tudósítás. Pászli Tibor a lapnak elmondta: péntek délutánra demonstrációt hirdettek a gyár elé a munkahelyek védelmében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.