Mégsem adják el a CSA-t

Habár meghirdette, a rossz árajánlatok miatt mégsem adja el a CSA nevű nemzeti légitársaságot a cseh kormány - jelentették be Prágában. Az állami társaságnál, amely idén 3,2 milliárd koronás veszteségre számít, kemény fizetés- és létszámcsökkentés jön.

Mégsem adja el cseh légitársaságot, a CSA-t a cseh kormány - jelentette be Jan Fischer cseh miniszterelnök a kabinet hétfői ülése után.

A CSA privatizációjára az év elején írtak ki pályázatot. Az eredeti öt érdeklődő közül mára csak az Unimex/Travel Service konzorcium maradt versenyben, 1 milliárd koronás ajánlattal.

Eduard Janota pénzügyminiszter szerint nemcsak a felajánlott ár volt alacsony - a szakértők 4-5 milliárd koronával számoltak -, de a kabinet számára az Unimex/Travel Service több feltétele is elfogadhatatlan volt: például négy részletben - 2013-ig - kívánta megfizetni a vételárat.

A kormány úgy döntött, hogy a súlyos pénzügyi-gazdasági gondokkal küzdő CSA-ban szerkezeti átalakítást hajt végre, hogy biztosítsa működését. Szakértői becslések szerint ez azt jelenti, hogy legalább 700 millió koronát kell a CSA-ba az állami forrásokból befektetni.

A CSA esetleges későbbi privatizációját Janota nem zárta ki. A miniszter megerősítette: nagy a valószínűsége annak, hogy a CSA az idei évet mintegy 3,2 milliárd koronás veszteséggel zárja.
Janota kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a CSA menedzsmentjének és a szakszervezeteknek több hónapos vita után sikerült megegyezniük a jelentős bércsökkenésben. "Ez a reálisabb gazdálkodás egyik alapfeltétele volt" - húzta alá a miniszter.

A megállapodás értelmében a pilóták havi bére 30 százalékkal, a stewardesseké 15 százalékkal, míg a többi alkalmazotté 10 százalékkal csökken. A megállapodás november 1-n életbe lép. A megállapodásra reagálva Radomír Lasák, a CSA igazgatótanácsának eddigi elnöke korábbi ígértéhez híven lemondott tisztségéről, és távozott a cégtől. Helyét Miroslav Dvorák foglalta el, aki egyben a megállapodást is aláírta.
"A megállapodás azt is rögzíti, hogy sem most, sem a jövőben senki semmiféle kártérítést nem kap. Miroslav Dvorák nagyra értékelte a szakszervezetek pozitív hozzáállását a cég anyagi gondjainak rendezéséhez" - mondta újságíróknak Eva Krejcí, a CSA szóvivője. Leszögezte: a korábban foganatosított takarékossági intézkedések, és az alacsonyabb fizetések következtében reálisan lehetővé válik, hogy a cég az év végéig 1,6 milliárd koronát takarítson meg.

A CSA a 23 ezer koronás csehországi átlagnál jóval magasabb havi béreket fizet. A cégnél az átlagfizetés több mint 60 ezer korona havonta. A pilóták átlagos havi bére 212 ezer korona. Miroslav Dvorák, a CSA új elnöke ugyanakkor nyilvánosan lemondott a menedzseri fizetéséről addig, amíg a légitársaság gazdálkodása nem lesz pozitív előjelű. A cég új vezetése komoly létszámleépítést is tervez: a mintegy 3 ezer alkalmazottjából egyes hírek szerint legalább 550-700 embert bocsátanak el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.