Megnyilt a kisposta Vadnán

Megnyitotta korábban bezárt hivatalát a Magyar Posta Vadnán. A következő posta ajtajáról a jövő kedden, a Borsod-megyei Tornanádaskán kerül le a lakat.

Szeptember végéig öt hivatalát nyitja meg a korábban bezárt többszáz közül a Magyar Posta Zrt. A társaság a 2003-2004-ben bezárt kisposták fokozatos újranyitását tervezi ott, ahol erre a helyi közösség is igényt tart. Vadna postájának pénteki megnyitása ennek a sorozatnak immár a negyedik állomása.

Lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a posta párbeszédet kezdeményezett az országos önkormányzati szövetségekkel és az önkormányzatokkal a korábban bezárt posták menyitásának lehetőségeiről. Az újranyitás azokon a kistelepüléseken várható, ahol 2003-2004-ben a mobilposta program bevezetése kapcsán került sor postabezárására, és ahol a lakosságszám jellemzően 300 és 600 között van. Ahol a helyi közösség számára bevált a mobilposta szolgáltatás, ott megmaradhat a jövőben is.

Elsőként augusztus 30-án a Veszprém megyei Küngös kapta vissza kispostáját. Az előre meghirdetett menetrend szerint azóta kinyitott a postahivatal a Borsod-megyei Semjénben, és a Fejér-megyei Sárkeszin. Vadna a program legújabb lépése.

Legözelebb, szeptember 28-án a borsodi Tornanádaska kapja vissza postáját.

A Magyar Posta tervei szerint az újranyitott postákon a hagyományos postai szolgáltatások mellett folyószámla-kezeléssel, fiókbérlettel, a pénzügyi termékközvetítés bővebb kínálatával, valamint széles kereskedelmi termékválasztékkal  várják majd az ügyfeleket. De tervezik az elektronikus szolgáltatások bevezetését is.

A további kistelepülések postái újranyitásának ütemét a soron következő önkormányzati egyeztetések eredményei és Magyar Posta lehetőségei együttesen szabják meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.