Megnőtt a növekedési hitelprogram

Folytatja növekedési hitelprogramját a jegybank. Az MNB jövő év végéig újabb kétezermilliárd forint forrást biztosít a vállalati hitelezés felpörgetésére.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa értékelte a jegybank június elején indult és augusztus végén zárult növekedési hitelprogramját. A kezdeményezést sikeresnek találta, és ezért a folytatás mellett döntött - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Matolcsy György jegybankelnök. A program második szakaszában az MNB 2014 végéig összesen kétezermilliárd forint forrást biztosít a pénzintézetek számára a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) hitelezésére. A jegybank a pénzt továbbra is nullaszázalékos kamat mellett adja a bankoknak, melyek maximum tíz évre, legfeljebb 2,5 százalékos kamaton helyezhetik azt ki a cégeknél.

Az összeg döntő részét, 90 százalékát új hitelekre, valamint a már meglévő kölcsönök kiváltására, olcsóbbra cserélésére vehetik igénybe a vállalkozások. Bár erről nem volt szó a tájékoztatón, de vélhetően továbbra is beruházásokhoz, forgóeszköz-finanszírozásra, illetve az uniós pályázatokhoz önrész biztosítására, valamint az ilyen célú hitelek kiváltására kaphatnak pénzt a cégek. A program második pillérében, a társaságok devizahitelének forintra váltására 200 milliárd forintot biztosít a jegybank. A harmadik pillérben pedig ehhez biztosít devizacsere-lehetőséget a pénzintézetek számára.

Az új hitelprogram októberben indul, egyelőre 500 milliárd forintos kerettel. Amikor ez elfogy, a monetáris tanács akkor dönt majd a folytatásról, a fennmaradó 1500 milliárd forint kihelyezéséről. A programba minden pénzintézet jelentkezhet és bármekkora összeget igényelhet, de maximum a kkv-hitelállománya száz százalékának megfelelő keretet kérhet a jegybanktól. A második pillérben, vagyis a devizahitelek forintra váltásában azonban csak az a bank vehet részt, amelyik aktív az első pillérben, vagyis az új forinthitelek kihelyezésében, a meglévők olcsóbbra cserélésében is - hívta fel a figyelmet Matolcsy György.

Kérdésre válaszolva a jegybankelnök elmondta, hogy a növekedési hitelprogram idén június és 2014 vége között plusz 1,8-2,4 százalékpontos GDP-bővülést eredményezhet, vagyis ennyivel járulhat hozzá a gazdaság növekedéséhez attól függően, hogy az MNB forrásaiból végül mennyit fordítanak a vállalkozások beruházásra, és mennyit az egyéb célokra, például meglévő kölcsönük lecserélésére. A jegybank korábban, a hitelprogram első szakaszától 0,2-0,5 százalékpontos GDP-bővülést várt, az eredetihez képest most az ötszörösére emelt keret alapján így egy kicsit optimistának tűnik az MNB várakozása – persze lehet, hogy később ezt is csökkentik majd, ahogyan tették az első program esetében, amelytől először szintén komolyabb hatást várt a jegybank, majd visszavett a várakozásokból.

Matolcsy György a szerdai tájékoztatón
Matolcsy György, MNB
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.