Megmaradnak a magánnyugdíjpénztárak

Áprilisban a két veszélyben lévő magánnyugdíjpénztár tagjai jól hajráztak. A Szövetség Magánnyugdíjpénztár áprilisi tagdíjfizetőinek az aránya is 70 százalék felett van – tudta meg az Origo. A MKB pedig tegnap jelentette be, hogy leendő nyugdíjasai megmenekültek. A tagokat arra kértük, hogy a további hónapokban se felejtsék el a tagdíjat befizetni – mondta Kutiné Csurgai Ágota, a Szövetség Magánnyugdíjpénztár ügyvezetője. Most 10576 tagunk van, a fele éves tagdíjat fizetett, a tagok másik felére nagyon oda kell figyelnünk – tette hozzá.


Az MKB is elérte a 70 százalékot, ez azonban még kevés az üdvösséghez, a jogszabály értelmében hat egymást követő hónapban kell hozni a 70 százalékot ahhoz, hogy a pénztár elkerülje a végelszámolást. A Magyar Nemzeti Bank múlt héten közzétett állásfoglalása értelmében, ha áprilistól szeptemberig előfordul két olyan hónap, amelyben a díjfizetők aránya 70 százaléknál alacsonyabb, akkor el kell rendelni a végelszámolást. Ha valaki előre befizette a következő hónapok tagdíját, azt a jegybank el fogja fogadni. Azt viszont nem fogadja el, ha utólag fizeti be valaki a korábbi hónapokra a tagdíjat.

Két pénztárnál, a Horizontnál és a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál már korábban kiderült, a tagok több mint 70 százaléka rendszeresen fizet tagdíjat. Vajda Zoltán, a 60 ezren a magánnyugdíjukért Facebook-csoport vezetője korábban azt mondta az Origónak, az akut veszély elmúlt, és az a 60 ezer ember, aki a nyugdíj-megtakarításait magánnyugdíjpénztárban tartja, az megnyugodhat, mert a pénztárak többsége úgy tűnik, hogy nem szűnik meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.