Meglódult a Fiat csoportnak

Az olasz Fiat járműipari csoport csütörtökön 170 millió euró adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, az egy évvel korábbi 21 milliós profit után, elsősorban teherautó- és traktor-eladásai növekedésének köszönhetően.

A kedvező eredmény alapján a Fiat javított idei előrejelzésein, most azzal számol, hogy az idei bevétele eléri az 55 milliárd eurót, ami 5 milliárd euróval meghaladja az eddigi várakozását. Egyben az eddigi 1,2 milliárd euróról 2 milliárd euróra változtatta az idei kamat- és adófizetés előtti, valamint az egyszeri tételek nélküli üzemi eredményére vonatkozó becslését.

A harmadik negyedévben az üzemi eredmény 586 millió euró volt. Ez csaknem duplája az egy évvel korábbinak, és jóval meghaladta a szakértő által várt 385 millió eurót. A piaci részesedése alapján hatodik legnagyobb európai autógyártó bevétele 12 százalékkal 13,5 milliárd euróra bővült. A mezőgazdasági gépgyártó ágazatban a bevétel 32 százalékkal 3 milliárd euróra ugrott, míg az Iveco teherautó egységének a bevétele 15 százalékkal 2 milliárd euróra emelkedett.

Az autóeladásokból származó bevétel stagnált, 6,6 milliárd eurót tett ki. Az autógyártó ágazat üzemi eredménye 16 százalékkal 130 millió euróra csökkent, a szakértők 75 millió euróra számítottak. Az eladott autók száma 15,7 százalékkal 390 ezerre hanyatlott. A negyedéves adatok ismertetése után 3,8 százalékos emelkedéssel 12,16 eurón állt a Fiat árfolyama a milánói értéktőzsdén.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.