Megkezdődtek az elbocsátások a Dunaferrnél

Csoportos létszámleépítést jelentett be a Dunaferr. A vállalat a bezárásra ítélt Lőrinci Meleghengerműből küld el 251 embert.

Megkezdődött a csoportos létszámleépítés folyamata az ISD Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleghengerművében – derül ki abból a tájékoztatóból, amelyet a cégvezetője írt a vállalat érdekvédelmi szervezeteinek, s amely levelet a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség internetes oldala is ismertetett. Az eljárás március 6-tól kezdődik meg, s egészen augusztusig tart, s összesen 251 munkavállalót érint – derül ki a dokumentumból. Az érintett dolgozók között 98 betanított munkás, 93 szakmunkás, 33 ügyintéző, 25 vezető beosztású és két ügyviteli alkalmazott van.

A munkáltató szándékai szerint valamennyi érintett munkavállaló munkaviszonya - a vonatkozó jogszabályok szerint - késedelem nélkül megszüntetésre kerül. A létszámleépítés technikai lebonyolításáról a cégvezetés és a központi üzemi tanács közötti tárgyalások szerdán kezdődhetnek meg.

Jevgenyij Tankhilevics vezérigazgató a DV Vasas Szakszervezeti Szövetség hivatalos honlapján található levelében emlékeztet, hogy az igazgatóság február 20-án döntött a Lőrinci Meleghengermű és a hozzá kapcsolódó szervezeti egységek, funkciók megszüntetéséről.

A Dunaferr dolgozói februárban még az idei béremelés mértéke miatt tüntettek. A végül kialkudott egyezség szerint januártól visszamenőleges hatállyal 3,5 százalékkal, júliustól pedig további egy százalékkal emelkedik a munkavállalók fizetése. Ezeken a tárgyalásokon szóba került a Meleghengermű sorsa. Akkor Borbély Zoltán, az ISD Dunaferr szakszervezeti és üzemi tanácsának elnöke csak annyit mondott, hogy a régóta húzódó elbocsátásról megszületett az igazgatósági döntés, ám azt addig nem hajtják végre, míg az ülésről készített jegyzőkönyvet ellen nem jegyzik. A jelek szerint ez mostanra történt meg.

A több mint ötezer embert foglalkoztató Dunaferr nehéz helyzetben van, a válság miatt az acél iránti kereslet, ezzel pedig az árak és a vállalat árbevétele jelentősen csökkent. A dunaújvárosi társaság 2011-et 22 milliárd forintot meghaladó veszteséggel zárta, és valószínűleg nem volt jobb a tavalyi éve sem.

Tavaly december 5-én tájékoztatta a gyáregység üzemi szakszervezetének elnöke az MTI-t, hogy leállt a munkavégzés az ISD Dunaferr Lőrinci Meleghengerművében, és a dolgozókat szabadságra küldték. Iványi Ildikó akkor azt közölte, hogy az ügyben a cégvezetés részéről semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak. A munkáltató akkori tájékoztatása szerint a gyártás leállítása megtörtént, további intézkedésig a szabadsággal rendelkező munkavállalókat folyamatosan szabadságra küldik.

Az ISD Dunaferr 2012. augusztus 21-én jelentette be csoportos leépítési szándékát a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központnál, ebben 221 fő elküldésének tervét jelezték a Lőrinci Meleghengermű tevékenységének megszüntetése miatt.

A cégcsoport kommunikációs vezetője akkor az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy 5 ezer 300 munkavállalót foglalkoztató cégcsoport a fő tevékenységéből származó veszteségei miatt kényszerül a Lőrinci Meleghengermű bezárására, valamint szigorú költségtakarékossági programjának folytatása mellett az év végéig összesen 800 dolgozója elbocsátására.

A Lőrinci Meleghengermű vesztesége a tavalyi év első felében elérte az ötmillió dollárt (1,1 milliárd forintot), s a helyzet javulásának nincsenek jelei. A veszteség oka egyebek között az, hogy az acélpiacon rendkívül alacsonyak a termékárak, elhasználódtak a gyártómű berendezései, továbbá magasak a költségek.

Borbély Zoltán a most kezdődő elbocsátások kapcsán megjegyezte, hogy a következő hetekben tárgyalnak még arról, meg lehet-e menteni még dolgozókat, azaz a csoporton belül lehet-e néhány embernek állást ajánlani. Emellett a vállalatnak van olyan alapítványa is, amely dolgozók átképzését is támogatja. Vélhetően lesznek olyanok, akik ezt választják majd. Számukra az lehet némi gond, hogy ha élnek ezzel a megoldással, akkor a végkielégítésre nem jogosultak.

A Lőrinci Meleghengerműnél durvalemez-hengerelés folyt, amelynek alapanyagát alapvetően a Dunaferr szállította. A gyár gondjait elsősorban az okozta, hogy egy roppant elhasznált technológiát alkalmazott. Ezzel együtt a folyamat augusztusi zárásával az ország egyik legrégebbi ipari üzeme zár be. A hengermű kereken 50 éve működött a vállalatcsoport keretein belül, de története egészen a múlt század elejéig nyúlik vissza. Igaz ez már csupán az épületeket érinti. A cég területén már létrejötte előtt is komoly kohászat folyt, hiszen a helyén működött Lipták Pál mérnök acélgyártó üzeme, ahol a többi között a háború miatt hadászati felszereléseket is gyártottak. A háború és a nem fizető állam miatt azonban az üzem tönkrement. Ennek romjain hozták létre az 50-es évek elején az új üzemet, amely lényegében a mostanra teljesen leépülő Lőrinci Hengermű volt.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.