Megjött az első fizetett visszavándorló

Magyarország hazavárja a gazdasági válság idején külföldön munkát kereső fiatalokat – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a székesfehérvári Macher kft. telephelyén. A Gyere haza, fiatal-program segítségével az elsők között hazatért Sie Gábor több mint 2 londoni év után döntött úgy, hogy a támogatást elfogadva itthon alapozza meg jövőjét.

Pénzen visszavásárolt munkaerővel dicsekszik a kormány, amely a Gyere haza, fiatal!-program a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segíti lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 12-én új munkahelyén, a székesfehérvári Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. telephelyén köszöntötte a program keretében hazatért első fiatalok egyikét. Az NGM közleménye önmagáért beszél, a kormányfő reggeli idegenellenes nyilatkozata után két órával történt történelmi hazatérésről szóló NGM közleményt változtatás nélkül adjuk közre:

A Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott támogatási rendszerről szólva a tárcavezető elmondta: nemcsak Magyarországnak van szüksége a fiatalokra, hanem a külföldön élők jelentős része is haza szeretne térni. Egy nemrég készült felmérésre hivatkozva a miniszter hangsúlyozta: a külföldön dolgozó magyarok csak mintegy 10 százaléka rendezkedik be végleges kint tartózkodásra

A kormány 100 millió forintot fordít a program elindítására, az összeg hozzávetőlegesen ötven fiatalnak ad lehetőséget arra, hogy hazatérjen. Az első tapasztalatokat követően lehetőség lesz a rendelkezésre álló összeg bővítésére. A programban eddig 51 olyan vállalattal kötöttek együttműködési megállapodást, amely vállalta, hogy munkahelyet biztosít a hazatérők számára. Az állásinterjúkon való részvételt segíti az oda-vissza útra szóló repülőjegy biztosítása is. Varga Mihály annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a gazdaság két éve tartó folyamatos és kiegyensúlyozott fejlődése egyre több embernek – így a külföldről hazatérők számára is – hosszú távon nyújt biztonságos megélhetést és tartalmas jövőképet.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.