Megjelent a lex Garancsi és a lex Hunguard

Megjelentek a hétfői közlönyökben azok a jogszabályok, amelyek szakértők szerint Garancsi Istvánnak, illetve a Hunguard nevű tanúsítónak biztosítanak további kivételezett bevételeket.
Lényegi változtatás nélkül megjelentek a hétfői közlönyökben azok a törvények, amelyek értékelések szerint elsősorban a kormányfőhöz közel álló Garancsi István, illetve a Hunguard nevű tanúsító bevételnövelését szolgálják. Az "egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról" szóló törvény ismét engedélyezi reklámtáblák elhelyezését villany- és telefonoszlopokon. Mint ismert, a parlament Fidesz-KDNP-többsége négy éve tiltotta be az oszlopokon lógó hirdetéseket, mondván, hogy azok veszélyeztetik a közlekedés biztonságát.

Ezzel lényegében ellehetetlenítették a baloldalinak tartott Bleuer István vállalkozását, az Esmát, amely a piac egyeduralkodó szereplőjének számított. Miután viszont a társaságot áprilisban eladta Garancsi Istvánnak, a parlament néhány héten belül az engedélyezés mellett döntött. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszer ezt azzal magyarázta, hogy a KSH jelentése alapján rájöttek, nincs kapcsolat az oszlopreklámok és a közúti balesetek között. Mint kiderült, ilyen felmérést a KSH nem készít, a közúti balesetek száma pedig emelkedik. Ezt a miniszter és a szaktárca egyaránt annak bizonyítékaként tálalta, hogy a tilalom nem vált be. Mindezek nyomán tehát az immáron Garancsi István tulajdonában lévő Esma ismételten elhelyezhet az oszlopokon hirdetéseket, ami értékelések szerint évente akár milliárdos nyereséget is biztosíthat.

Az „egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról" című, a brókerbotrányokra hivatkozó törvénycsomagba csempészve a pénzügyi cégeket a számlaaudithoz hasonlító informatikai auditra kötelezik.

Az informatikai rendszer biztonságával szemben támasztott – a szakma által igencsak elnagyoltnak tartott – törvényi követelmények szinte teljesen megegyeznek a tavalyi közműszámlaauditnál alkalmazottal. A szakma már tavaly is szükségtelennek tartotta mind a közműcégek ilyen jellegű átvilágítását, mind a tanúsító céggel szemben támasztott, nemzetbiztonsági szemléletű elvárásrendszert. A piac előrejelzésének megfelelően ezeknek lényegében csak egy cég, a Hunguard Kft. felelt meg, így a megrendelések is e társasághoz futottak be, amelynek tavalyi árbevétele így közel megháromszorozódott.

A most kihirdetett brókertörvényben ugyan csak azt rögzítik, hogy a majdani tanúsítóval szemben támasztott követelményeket külön rendelet szabályozza, ennek birtokunkba került változata világossá teszi, hogy tovább bővítették a közműauditnál már alkalmazott nemzetbiztonsági követelményrendszert. Az informatikai vállalkozók érdekképviselete szerint ez számos, a feladatra amúgy alkalmas tanúsítót elüt a lehetőségtől. Más szakértők még nyomatékosabban azt sejtik, hogy a Fidesz a törvényen keresztül ezt a piacot is a Hunguardnak szánja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.