Megismétlődhet a fájdalmas Nokia-sztori

Romániába költözik egy nagy autóipari beszállító cég Németországból. A kiszemelt helyszínen, Temesváron azonban sokan párhuzamot vonnak a Nokia romániai megjelenésének fájdalmas történetével. Akkor három évig tartott a munkahelyteremtés.

Romániába költözik a TT Electronics gépjármű-elektronikai cikkeket gyártó cég németországi üzeme. A szakszervezet tiltakozása a jelek szerint csak késleltette a döntést, ahogy az hat éve a Nokia bochumi gyárának esetében is történt.

Német sajtóértesülések szerint a brit anyacégen belül már januárban bejelentették, hogy Werne városából Romániába, a magyar határhoz közeli Temesvárra helyezik át a németországi termelés nagy részét. Hivatalosan először a vállalat féléves jelentése erősítette meg a tervet, amelynek tétje korántsem jelentéktelen: csak a Temesvárra költözéstől évi 10 millió eurósprofitnövekedést vár a TT-jeladókat és irányítóberendezéseket előállító rész lege.

Ilyen körülmények között a német szakszervezet tiltakozása hiábavalónak bizonyult, amely csak késleltette a döntés végrehajtását. Richard Tyson, a TT Electronics vezetője a regionális lapnak megerősítette, hogy a vállalat temesvári fiókja felkészült az új gyártósor befogadására, és már a megrendelők beleegyezését is megszerezték. Utóbbi kritikus fontosságú volt, elvégre az olyan megrendelők, mint a BMW vagy a Volkswagen, nagy hangsúlyt fektetnek a termékek minőségére. Bizonyos berendezések esetében nagyobbat, mint azok árára.

A kolozsvári Nokia gyár fájdalmas története még élénken él a románok emlékezetében
A kolozsvári Nokia gyár fájdalmas története még élénken él a románok emlékezetében
Mircea Rosca / Reuters

A TT Electronics wernei üzemében többek közt éppen a két német autóipari óriásnak készültek jeladók és más, többnyire az elektromos járművekhez felhasznált alkatrészek. (A vállalat a védelmi iparban, az űrkutatásban, a gyógyászatban és a szállításban használatos termékeket is gyárt.) A temesvári üzem, amelyről a Ruhrnachrichten fotót is közöl, rajta a cég emblémájával, 15 ezer négyzetméteren a németországinál lényegesebb kisebb költségekkel üzemel majd.

John Molloy, a gyártásért felelős ügyvezető igazgató nem is tagadta, hogy a Temesvárra költözés valójában nem egy terjeszkedési folyamat része – noha a cég az Egyesült Államokban és Kínában is rendelkezik gyártókapacitással –, hanem pusztán költségcsökkentő lépés. A német cég megfogalmazásában azért, hogy „az alacsony termelési költségeket igénylő ügyfelek számára biztosítsák a nagyobb hozzáadott érték lehetőségét”.

A brit anyacég egyébként, bárhol legyen is jelen a világban, nemigen ágyazódik túl mélyre. Nemrégiben szintén költséghatékonysági okokból Mexikóba költöztette a kaliforniai Fullertonban működtetett üzemét. Mindez pedig nem túl jó előjel a temesváriaknak, akik máris attól tartanak, hogy megismétlődhet a Nokia kolozsvári esete. 2008-ban hatalmas felháborodást váltott ki Németországban, amikor a Nokia bejelentette, hogy bochumi gyárát a Kolozsvár melletti Nemeszsukra költözteti.

A szociáldemokraták frakcióvezetője tüntetőleg a szemétbe hajította Nokia márkájú telefonját, és más német pártok vezető személyiségei is bojkottálták a Nokiát, hasonló lépésre szólítva fel szavazóikat is. A finn cég romániai üzeme három év után, 2011 végén bezárt – igaz, onnan már nem vitték a termelést sehová. A kolozsvári gyár annak vált az áldozatává, hogy időközben radikálisan csökkent a kereslet azon Nokia-készülékek iránt, amelyeket Kolozsváron gyártottak. (Később a többi iránt is, ezért zár be idén a komáromi üzem.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.