Mégis kell az állami mobilszolgáltató?

Az ősz beköszönte előtt nem várható, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kiírja a frekvenciapályázatát. Az azonban biztosra vehető, hogy egy tenderen belül értékesítik azokat a sávtartományokat, amelyeknél ez korábban nem járt sikerrel, a digitális televíziós műsorszórás bevezetésével felszabaduló 800 megahertzes blokkokat, valamint a 2014-ben és 2016-ban lejáró frekvenciahasználati jogosultságokat. A Magyar Nemzet információi szerint továbbra is a célok között szerepel újabb mobilszolgáltató piacra engedése.

Eseménydús őszre lehet számítani a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) háza táján. A Magyar Nemzet információi szerint néhány hónapon belül értékesítik a jelenleg még szabad, elsősorban mobiladatok forgalmazására alkalmazható frekvenciákat. Ezt azonban több dolognak is meg kell előznie: az NMHH a sávtartományok piacra dobását csak a hivatal elnöke által kiadott rendelet alapján teheti meg. E poszt ugyanakkor Szalai Annamária áprilisi elhunyta óta betöltetlen.

A  több hónapos huzavona után ugyanakkor rövidesen előrelépés történhet, egy augusztus elseje óta hatályos jogszabály-módosítás szerint ugyanis az elnöki poszt kritériumai némileg lazultak. Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár 26 szakmai szervezetet kért fel arra, hogy javaslatot tegyen az új elnök személyére augusztus közepéig. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.