Megint belevágott az alapkamatba az MNB

Váratlanul fél százalékkal, 10,5 százalékra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az alapkamatot. Két hete született hasonló döntés. Úgy látszik, hogy a jegybank több, kisebb lépésben morzsolja le a forintkrízis idején hirtelen három százalékkal megemelt alapkamatot.

Ismét 50 bázisponttal, ezúttal 10,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács. A kamatcsökkentést az eddigi gyakorlattal ellentétben december 9től lépteti életbe a Magyar Nemzeti Bank.

A döntést azzal indokolják, hogy az október 22-ei rendkívüli, három százalékos kamatemelés óta megváltoztak a körülmények. Az európai jegybankok a reálgazdasági teljesítményhez és az inflációhoz kapcsolódó, egyértelműen lefelé mutató kockázatok alapján jelentős kamatcsökkentésekről döntöttek az elmúlt héten.

Ráadásul a közelmúltban a hazai gazdaság kockázati megítélése is javult, a külső finanszírozáshoz kapcsolódó korábbi bizonytalanságok – a nemzetközi hitelcsomagnak, a bejelentett költségvetési kiigazításnak és az államháztartás kiadásait korlátozó törvény elfogadásának is köszönhetően – számottevően csökkentek. Ebben a nemzetközi környezetben a monetáris tanács lehetségesnek, a hazai gazdasági kilátások miatt pedig indokoltnak tartotta a jegybanki alapkamat csökkentését.

– Nem számítottunk arra, hogy ilyen hamar ismét sor kerül a döntésre – mondta Simor András, jegybankelnök. A tegnapi monetáris tanács ülésének eredeti napirendjén nem is szerepelt a kamatdöntés. Ahogyan az elnök mondta, a legutóbbi, két héttel ezelőtti fél százalékos csökkentéskor megállapodtak, hogy árgus szemekkel figyelik, hogyan alakul Magyarország megítélése. Ennek tükrében amint lehetséges, tovább vágják a kamatot. Hozzátette: már csak azért is, mert a monetáris tanácsa tagjai is jól tudják, hogy a magas kamatszint fájdalmas a gazdaságnak. – Ennél azonban csak az lenne fájdalmasabb, ha megint megbillenne a pénzügyi egyensúly – jelentette ki Simor András.

A tagok között egyébként ismét nagy vita volt a csökkentés mértékéről. Végül két határozati javaslat született, az egyik a kamat szinten tartásáról, a másik az 50 bázispontos csökkentésről. Az utóbbi mellett szavazott a nagy többség – mondta Simor.

Két hete hasonló mértékben vágott az MNB az alapkamaton. Akkor a csökkentést Simor András jegybankelnök azzal indokolta, hogy az elmúlt hónapban nagyon megváltozott a világ. A magyar gazdaság recesszióba került. Ebben a környezetben pedig az infláció is másképp alakul, akár a háromszázalékos cél alá is kerülhet – elemezte a helyzetet akkor Simor. Ez lehetőséget teremt a monetáris kondíciók fokozatos és jelentős lazításá-hoz.

A forint alig reagált a kamatvágásra, a délutáni 264,10os euróárfolyam alig erősebb a pénteki, 265,35os  értéknél, megfelel a csökkentés előtti kereskedésben kialakult árnak.

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank bejelentett, váratlan kamatcsökkentése a külső pénzügypolitikai folyamatok és a hazai gazdasági kilátások ismeretében semmiképpen sem komoly meglepetés, és van esély arra, hogy a jegybank a karácsony előtti, menetrendszerű kamatdöntő értekezletén újabb, hasonló enyhítést hajt végre.

Christian Keller, a Barclays Capital befektetési csoport közép-európai közgazdásza a lépés után az MTI-nek Londonban azt mondta: a piac mindenképpen várta, hogy a magyar jegybank leépíti az októberi, három százalékos emelést. Figyelembe véve, hogy ez az emelés vészintézkedés volt, és ennek a vészintézkedésnek az okát a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az EU közös pénzügyi védőcsomagja megszüntette, várható volt, hogy az MNB gyorsan vissza akar térni a megelőző állapothoz, mondta a Barclays Capital londoni elemzője.

Arra a kérdésre, hogy a hétfői soron kívüli kamatdöntés mennyiben befolyásolhatja a piac által eddig biztosra vett  kamatcsökkentés esélyét a december végi rendes kamatdöntő ülésen, a londoni elemző azt mondta: nem zárja ki, hogy az MNB akkor további fél százalékpontos enyhítésre szánja el magát.

Keller szerint globális szintű dezinflációs folyamat zajlik, az üzemanyag- és az élelmiszerárak Magyarországon is csökkennek, ráadásul a magyar gazdaságban jövőre recesszió várható. Mindez kamatcsökkentések mellett szól, különösen annak ismeretében, hogy a  pénzügypolitikai lépések hatása késleltetve jelentkezik, mondta a Barclays Capital londoni közgazdásza.

A kamatcsökkentés után Ralph Sueppel,a BlueCrest Capital Management londoni befektetési és elemző csoport közép-európai közgazdásza az MTI-nek azt mondta: "európai kontextusban" - az  euróövezeti gazdasági aktivitási adatok  ismeretében - a magyar kamatdöntés "nem meglepetés". Sueppel is lehetségesnek nevezte, hogy az MNB még ebben a  hónapban újabb csökkentést hajt végre. Ez "valamelyest" még függ a  forintárfolyamtól, de tekintettel az európai feldolgozóipari ciklus  gyengülésére, "sok további kamatcsökkentésnek kell következnie"  Magyarországon, mondta a londoni elemző.

Arra a kérdésre, hogy éves távlatban milyen mértékű  MNB-kamatlépéseket vár, a BlueCrest Capital Management londoni  közgazdásza azt mondta: 5-6 százalékpontos további magyarországi kamatcsökkentést is lehetségesnek tart egy éven belül.Ez az agresszívabb citybeli előrejelzések közé tartozik,de nem  egyedülálló.

Simor András - a felállításánál lenne könnyebb mód is
Simor András szerint enyhült a pénzügyi kockázat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.