Megint jó volt parasztnak lenni

A tavalyinál is jobb évet zár a magyar mezőgazdaság, amely 3,6 százalékkal tudta bővíteni kibocsátását az idén. A parasztok sem panaszkodhattak, hiszen a gazdálkodásból származó jövedelmük 13 százalékkal növekedett a Központi Statisztikai Hivatal előzetes becslése szerint.

Az viszont figyelemre méltó, hogy a kormány által az idei évre várt 3,2 százalékos gazdasági növekedéshez átlagon felüli hozzájárulást produkáló agrárium mínuszosan fejezi be az évet, mivel az eddigi negyedéveket – sorozatban 4,5, 5,3, valamint 10,8 százalékos bővülési tempóval abszolválta, így az utolsó három hónapban rápihenhetett, ami egy negatív adat képében tükröződik majd vissza – ha jól kalkuláltak a statisztikusok. Igaz, a GDP számításánál a halászat és az erdőgazdálkodás eredményeit is a mezőgazdasághoz csapják, de ez annyival azért nem javíthatja fel az év végi adatot.

Jelentésében a KSH megállapítja, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés kibocsátási volumene is jelentősen emelkedett a termelőiár-színvonal csökkenése mellett. A ráfordítások, valamint a bruttó hozzáadott érték is nőtt, a munkaerő-ráfordítás az előzetes adatok szerint nem változott jelentősen az egy évvel korábbihoz képest.

A növénytermesztés volumene 12 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A kibocsátás szerkezetében meghatározó gabonafélék termesztésének volumene ötödével nőtt, a kukoricáé harmadával nagyobb, mint tavaly volt. Az ipari növények kibocsátása 13, a takarmánynövényeké 3 százalékkal bővült. Napraforgó- és repcekibocsátásunk is számottevően nőtt a 2013. évihez viszonyítva.

Az élő állatok „kibocsátása” 6,2 az állati termékeké 3,4 százalékkal nőtt, így az állattenyésztés teljes termelési volumene 5,3 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. A bővülést főként az emelkedő sertés-, baromfi-, valamint a tejkibocsátás eredményezte.

Az első adatok szerint a mezőgazdaság teljesítménye 3,6 százalékkal volt magasabb, mint 2013-ban, így a hazai agrárium 2011 óta folyamatosan felülmúlja az előző évi teljesítményét. A volumen 9,2 százalékos bővülése 4,9 százalékos árcsökkenés mellett következett be. A növénytermesztésben 8,6 százalékkal mérséklődött, az állattenyésztésben az előző évi szinten maradt a termelőiár-színvonal.

A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 2014-ben az előzetes információk szerint nem változott 2013-hoz képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.