Meghosszabbították az ipari almatermelők támogatási határidejét

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési-, valamint a Pénzügyminisztérium meghosszabbította az ipari almatermelők támogatási kérelmének benyújtási határidejét - jelentette be Demendi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara elnöke a szervezet tisztújító küldöttgyűlésén Nyíregyházán pénteken.

A termelők a korábbi november 10-ei határidővel szemben november 30-ig nyújthatják be támogatási igényüket - mondta a kamarai elnök, aki az MSZP egyéni országgyűlési képviselője is.

Hozzátette: az ipari almatermelők, akik legalább hektáronként 100 mázsa gyümölcsöt adtak, vagy adnak le a feldolgozó üzemeknek, iléetve termékértékesítő szövetkezetnek, hektáronként 70 ezer forint összegű támogatásra számíthatnak, amit a jövő év február 28-áig fizetnek ki a részükre. Demendi László az MTI munkatársának elmondta: kamarai elnökként maga kezdeményezte a határidő meghosszabbítását Gráf József földművelésügyi és Veres János pénzügyminiszternél, akik elfogadták javaslatát.

Megjegyezte: azok az almatermelők, akik az eredeti határidőig, november 10-ig benyújtották a támogatási kérelmüket, december 15-éig megkapják a hektáronkénti 70 ezer forintos összeget. Hozzáfűzte azonban, hogy amennyiben 100 mázsánál kevesebb volt az általuk leadott hektáronkénti termés, arányosan csökken a támogatás összege.

A kamarai vezető, szocialista országgyűlési képviselő azért kezdeményezte a határidő-módosítást, mert sok termelő nem tudta november 10-ig értékesíteni az ipari almát.

A szabolcsi agrárkamara tisztújító küldöttgyűlésén - amelyen részt vett Máhr András, az FVM szakállamtitkára is - ismét Demendi Lászlót választották meg a szervezet elnökének, aki egyébként agrármérnöki diplomával rendelkezik. Megbízatása újabb négy esztendőre szól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.