Meghosszabbítaná a kormány a földvásárlási moratóriumot

A magyar kormány hivatalosan is kéri az Uniótól a külföldiek által történő földvásárlás tilalmának három évvel való kitolását, hogy megvédje a magyar földet a "spekulációtól és a spekulánsoktól."

A kormány hivatalosan is kéri a földvásárlási moratórium meghosszabbítását, és felhatalmazta Gráf József földművelésügyi minisztert, hogy folytassa le az ehhez szükséges szakmai egyeztetéseket az érintett tárcákkal, valamint a szakmai és érdekvédelmi szervezetek képviselőivel - közölte a kormányszóvivő pénteken az MTI-vel.

Szollár Domokos elmondta: a kormány a múlt heti ülésén megerősítette, hogy hivatalosan is benyújtja az Európai Uniónak a földvásárlási moratórium további három évvel történő meghosszabbítására vonatkozó kérelmét. A kérelemről hétfőn kezdődnek meg a konzultációk a szervezetekkel az agrártárcánál.
A kormány határozott szándéka, hogy megvédje a magyar termőföldet, a hazai gazdálkodókat a spekulációtól és a spekulánsoktól - hangsúlyozta Szollár Domokos.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra: az agrárminiszter 2009 januárjában már jelezte az uniós miniszteri értekezleten, hogy Magyarország 2011-től élni kíván a moratórium további három évvel történő meghosszabbításával. Az EU akkor ezt azzal vette tudomásul, hogy a hivatalos igényt 2010-ben, az újonnan alakult bizottsághoz kell benyújtani, mivel a moratórium csak 2011. április 30-án jár le.
A külföldiek magyarországi földvásárlási moratóriumának meghosszabbításhoz az Európai Unió tagállamainak teljes egyetértésére van szükség. Az agrártárca egyik korábbi nyilatkozata szerint erre jók az esélyek.

Egy magánszemély Magyarországon átlagosan 9 hektár területet művel, míg a gazdálkodói szervezetek művelésében átlagosan 264 hektár van. A privatizáció során 5,7 millió hektár földterület 2,6 millió tulajdonos birtokába került. Az elmúlt két évtizedben végbement birtokkoncentráció során, a földvásárlási megkötések miatt - csak magánszemély vásárolhat termőföldet, maximum 300 hektárt - a föld 75 százaléka került magánszemélyek tulajdonába. Magyarországon a földbérlet a föd hektáronkénti vételárának átlagosan 6 százaléka. Ez az unióban átlagosan csak 2-3 százalékot tesz ki.

Magyarországon a szabályozás miatt javarészt bérelt földön gazdálkodnak, a földárak pedig jó egy évtizede befagytak, messze elmaradva az uniós áraktól. Ez részben annak a következménye, hogy az 1990-es évek közepén megtiltották a gazdasági társaságok földvásárlását.
Március közepén Szlovákia jelentette be, hogy kérni fogja az európai uniós külföldiekre vonatkozó termőföld-vásárlási moratórium meghosszabbítását. A szlovákok szerint a termőföldpiacot azt követően kellene megnyitni, hogy a gazdáknak az unióban nyújtott támogatásbeli különbség kiegyenlítődött, különben a külföldi gazdák előnybe kerülnének a hazaiakkal szemben. Álláspontjuk szerint a szubvenciós egyenlőség megteremtése utáni második évben volna szabad megnyitni a piacot.

A 2004 óta uniós tag Szlovákia 7 éves termőföld-vásárlási moratóriumot alkudott ki a csatlakozási tárgyalásokon a más tagállamokból érkező külföldiekre vonatkozóan. A csatlakozási szerződésben azt is kikötötték, hogy három évvel megtoldható a moratórium, amennyiben a nyitás veszélyezteti a piac működését.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.