Megfeleződött a külföldi beruházások értéke Csehországban

Mintegy a felére esett vissza éves szinten a közvetlen külföldi beruházások értéke az idei első fél évben Csehországban.

A cseh ipari és kereskedelmi minisztérium pénteki közleménye szerint az első hat hónapban 46,6 milliárd koronát ruháztak be külföldi cégek az országban, míg a tavalyi év hasonló időszakában ez az összeg 90 milliárd koronát tett ki.

Ugyanakkor jelentős különbség van az első, illetve a második negyedév között. Míg az első negyedévben 36 milliárd korona volt a külföldi beruházások értéke - 7,2 milliárddal több, mint az előző év hasonló időszakában - addig a második negyedévben ez alig haladta meg a tízmilliárd koronát.

A legfontosabb külföldi beruházó továbbra is Németország. Ebből az országból származik a félévi beruházások több mint fele (52 százalék) - 24,3 milliárd korona. "Ennek az összegnek a nagyobbik része azonban még az első negyedévben érkezett" - hívja fel a figyelmet a minisztérium. A további legfontosabb beruházók Ausztria (25,4 százalék) és Szlovákia (12,3 százalék) voltak.

A beruházások legnagyobb része az ingatlanvásárlásokba és a szolgáltatási szférába irányult. Az első negyedévben még a pénzügyi szolgáltatási szféra volt a külföldi beruházók számára a legvonzóbb, a féléves mérlegben azonban 7,1 milliárd koronával a második helyre szorult ez a terület. A feldolgozóiparba a hat hónap alatt 3,3 milliárd korona irányult.

Több területről azonban kezd a külföldi tőke kivonulni. Ez különösen a közlekedést és távközlést, valamint az energiaipart érinti. Az első csoportban 5,3 milliárd, míg a második csoportban mintegy kétmilliárd koronával csökkent a külföldi beruházások értéke az első félévben.

Nőtt a cseh külkereskedelmi többlet szeptemberben

Nőtt szeptemberben a cseh külkereskedelmi többlet augusztushoz és az egy évvel korábbi szinthez képest is, elsősorban az importált kőolaj és földgáz árának a csökkenésére- közölte a cseh statisztikai hivatal pénteken.

A szeptemberi többlet 17,76 milliárd korona (1,02 milliárd euró) lett. Ez meghaladja az augusztusi 10,6 milliárd korona és az egy évvel korábbi 10,47 milliárd korona aktívumot.

A szakértők kisebb, 15,8 milliárd korona szeptemberi külkereskedelmi többletre számítottak.

Szeptemberben a kivitel 13,9 százalékkal csökkent, a behozatal 18 százalékkal hanyatlott éves szinten.

Az idei első kilenc hónapban a cseh export 17,5 százalékkal, az import 20,2 százalékkal esett az egy évvel korábbi szinthez képest. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.