Megéri a felelősségvállalás

A magyarok 67 százaléka szívesebben vásárol árut vagy szolgáltatást olyan vállalatoktól, amelyek programjában szerepel a társadalmi felelősségvállalás, az európai átlag 55 százalék.

A Nielsen piackutató vállalat kutatási eredményeiből kiderül, hogy a magyarok 61 százaléka munkavállalóként is előnyben részesíti azokat a cégeket, amelyek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás iránt. Európában ugyanez az arány 54 százalék.

Az ilyen munkaadóknál a magyarok 12, az európaiak 19 százaléka alacsonyabb bért is elfogadna - derül ki a közleményből.

Azt a kérdést is feltették, hogy az emberek hajlandók-e többet fizetni egy termékért vagy szolgáltatásért, ha közcélokat is támogató vállalkozástól származik. Magyarországon a válaszadók 32 százaléka mondott igent, és hasonló volt az európai arány is.

A Nielsen kíváncsi volt arra is, hogy az emberek szerint leginkább mely közösségi célokat kellene támogatnia a vállalatoknak. A magyar válaszadók 65 százaléka nevezte meg a környezetvédelmet, 62 százaléka pedig azt, hogy szüntessék meg a mélyszegénységet és az éhezést. 59 százalék nevezte fontosnak, hogy ezek a cégek teremtsenek "rendes bért" fizető munkahelyeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.