Duplájára nőhet az ipari ingatlanok foglalója és a bérleti ideje

Tavaly közel dupla akkora területű ipari ingatlant adtak át Magyarországon, mint egy évvel korábban. A Cushman & Wakefield előrejelzése szerint a bérleti idő tíz évre, a foglaló összege pedig akár az eddigi kétszeresére is nőhet.

Tavaly 260 ezer négyzetméternyi új ipari ingatlan készült el, ez közel duplája az egy évvel korábbinak. Idén 180 ezer négyzetméter új terület átadása várható, a bérleti díj nem változott 2008-ban - áll a Cushman & Wakefield elemzésében.


A 260 ezer négyzetméter új ipari ingatlan gyakorlatilag ennyi logisztikai területet jelent. Ennek 39 százalékát a ProLogis fejlesztette, 10-10 százalékát a Goodman és a Wing, a többi piaci szereplő egy számjegyű hányaddal járult hozzá a logisztikai létesítmények növekedéséhez.


A 2007-es 151 ezer négyzetméter átadást meghaladja majd a 2009-es  - legalábbis az elemzés 180 ezer négyzetméter új felülettel kalkulál erre az évre. Ezek még a pénzügyi-gazdasági válság kirobbanása előtt indult fejlesztések, amelyek az első félévben készen is lesznek. 

Ezt követően stagnálás várható, olyannyira, hogy az ilyen létesítmények  építésére alkalmas telek árai akár 25-30 százalékkal is csökkenhetnek.

A tényleges bérleti díj a városon kívüli logisztikai központokban 3,5 euró volt négyzetméterenként és havonta, míg a városon belül elérte az 5,2 eurót. Idén ezek a díjak valamelyest csökkenhetnek, de várható, hogy jövőre emelkedni fognak, hiszen az új létesítmények megemelt finanszírozási költséggel épülnek.


Az elemzés azt valószínűsíti, hogy a jelenlegi 3-5 éves bérleti idők emelkedni fognak, és egyes esetekben a 10 évet is elérhetik. A foglaló összege pedig a 3 havi bérleti díjról annak duplájára növekszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.