Útdíjtender: a trükközés sem segített, visszalépett a Getronics

Bedobta a törölközőt a Getronics: az útdíjtender győztese nyilatkozatban értesítette visszalépéséről az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-t. Vele már biztosan nem szerződnek a megtett kilométerek alapján számlázó útdíjrendszer megépítésére. A beruházást, és ezzel a költségvetés 75 milliárd forintos idei bevételi tervét a T-Systems Magyarország Zrt. játékba hozása részben még megmenthetné.

Szűkszavú közleményben adta hírül a Getronics Magyarország Kft. visszalépését az ÁAK. E szerint a társaság pénteken bejelentette: az alvállalkozóival folytatott tárgyalások nyomán "nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést", ezért inkább nem írja alá az elektronikus útdíjrendszer kiépítéséről szóló 34,89 milliárd forintos szerződést. Ami alighanem ésszerű lépés, mert a cég így csupán 20 millió forintos ajánlati biztosítékát veszíti el, töredékét azoknak a milliárdos kötbéreknek, amelyeket a megállapodás aláírása után fizethetne, ha nem teljesíti vállalásait.

Útlezárást jelző táblát helyez ki egy közútkezelő munkás a Nagykanizsára vezető úton a Zala megyei Szepetnek határában
Szepetnek, 2013. január 19. Útlezárást jelző táblát helyez ki egy közútkezelő munkás a Nagykanizsára vezető úton a Zala megyei Szepetnek határában 2013. január 19-én. Országszerte 26 település volt még megközelíthetetlen január 19-én délben a hó miatt. Hóátfúvás miatt összesen 70 út volt lezárva a forgalom elől Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Somogy és Zala megyében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 450 munkagéppel dolgozik az utakon. MTI Fotó: Varga György

A Getronics visszalépése az elektronikus útdíjrendszer beruházásától január eleje óta benne van a levegőben. A vészharangokat legalábbis a társaság már az év első munkanapján megkongatta, amikor értesítette az ÁAK-t: nem áll készen a 3,5 tonnánál nagyobb teherautókat 6318 kilométer közúton sarcoló díjszedő és ellenőrző rendszer szerződésének aláírására. Méghozzá, mint kiderült, elsősorban azért, mert 10-24 százalék közti alvállalkozója, a norvég Q-Free ASA, a Getronics diktálta feltételek mellett nem volt hajlandó megkötni beszállítói megállapodását.

A veszett helyzetben az ÁAK, illetve a lépéseit felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) nem adta fel, és tovább erőltette a Getronics szerződésének aláírását. Olyannyira, hogy közbeszerzési eljárás győztese akkora segítséget talán még sosem kapott megrendelőjétől, mint a Getronics a kormány megbízottaitól. Megnyilvánult ez abban is, hogy a fejlesztési tárca átvette az útdíjtender irányítását az állami sztrádatársaságtól, és maga próbált megoldást találni a norvég alvállalkozó kiugrásának orvoslására.

Az ügyeskedés azonban a szerződés aláírására rendelkezésre álló időkereten belül nem vezetett eredményre. Így az NFM újabb huszárvágásra szánta el magát. Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációs államtitkár két nappal a határidő lejárta után bejelentette: a Getronics kérésére harminc nappal megtoldják a szerződéskötést szolgáló időtartamot. Vagyis akkor úgy volt, az útdíjtender aláírására február 12-ig bármikor sor kerülhet.

A kincstári optimizmus mögött az avatottak felfigyelhettek az államtitkár óvatosabbá válására. A január elején az útdíjtender döntéseit magához vonó szakember ugyanis ekkor már arról beszélt: a harmincnapos hosszabbításról az ÁAK döntött. Ami alkalmasint azt is jelentheti, hogy ha utóbb a lépésből baj lesz, a felelősség az állami autópálya-üzemeltető vezetőié.

Az új helyzetben a következő lépés a Getronicsé volt. Lapunk úgy tudja: a társaság levélben foglalta össze az ÁAK-nak, milyen feltételekkel tudja aláírni az útdíjredszer szerződését. A felsorolt, állítólag tucatnyi pont között ott volt az is, hogyan orvosolnák a Q-Free kiszállásának gondját. A norvég cég helyébe, a már kész forgatókönyv szerint az olasz Autostrade S.p.A. lépett volna.

Ehhez azonban az ÁAK-nak egy apró szívességet kellett volna tennie. Jelesül vállalnia kellett volna, hogy az Autostrade által leszállított, teherautókra telepíthető fedélzeti berendezések árát nem a Getronicsnak, hanem egyenesen az olasz cégnek utalja át. Ami látszólag nem nagy dolog, de a valóságban mégis vállalhatatlan volt. Ha ugyanis az ÁAK belemegy a kivételezésbe, akkor is ki kellett volna fizetnie a több százezer fedélzeti berendezés árát, ha maga az útdíjrendszer végül ki sem épül.

A trükközések sorozatának immár vége, az ÁAK szombat délelőtti válságmegbeszélésén világossá vált, hogy a Getronics visszalépése után szerződésének aláírását értelmetlen tovább erőltetni. Arra viszont az egybegyűltek nem találtak választ, hogy az új helyzet egyet jelent-e az útdíjtender teljes bukásával. Erről az állami sztrádatársaságnál magasabb helyen kell megszületnie a döntésnek. Már csak azért is, mert elvben maradt egy lehetőség, ami biztosíthatja, hogy ha talán nem is július 1-re, de egy kisebb késéssel kiépüljön a teherautóknak a megtett kilométerek alapján számlázó díjrendszer, és a költségvetés is hozzájusson a 2013-ra betervezett 75 milliárd forintos bevétele egy részéhez.

A Getronics bukásának esetére a múlt héten felvázolt elképzelés, az útdíjtenderen érvényes, de a kormány által megszabott 42 milliárd forintos költségkeretet 53,486 milliárd forintos ajánlatával túllépő T-Systems Magyarország játékba hozásáról szól. Ennek lényege, hogy miután a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó magyar céget az ÁAK nem hirdette ki közbeszerzési eljárása második helyezettjének, és így vele automatikusan nem lehet megkezdeni a tárgyalásokat, egy új tendert hirdetnének meg. Igaz, ez a közbeszerzés merőben más lenne, mint az előző.

A rendkívüli sürgősséggel megindított eljárás meghívásos lenne, és meghívót kizárólag az útdíjtenderre érvényes ajánlatot adó cégek kapnának. Pontosabban egy cég, a T-Systems Magyarország. Rajta kívül ugyanis érvényes ajánlata csak a Getronicsnak volt. Visszalépése után azonban meghívásáról már szó sem lehet.

Egyelőre nincs válasz arra: az ÁAK megkapja-e az utasítást a T-Systems megkeresésére. És azt sem lehet tudni, hogy a korábban a Getronics helyébe lépésre jelentkező cég milyen feltételek és menetrend mellett vállalkozna az útdíjrendszer kiépítésére. Egyértelmű azonban, hogy ha nem egyeznek meg vele, a kormány jó időre lemondhat a megtett úttal arányos díjszedésről.

Bevezetésére legközelebb talán 2016-ban lesz esély. Addig pedig a költségvetés végtelen pénzéhségét a Széll Kálmán terv 2.0-s változatában leírt "vészforgatókönyv" szerint, az e-matricás útdíjrendszer kiterjesztésével enyhíthetnék. A kérdés már csak az: a kiterjesztés kiket és milyen utakon érne el.

A Getronics összeesküvésre hivatkozik

Szokatlan nyomásgyakorlással indokolta visszalépését a Getronics, azt állítva, hogy emiatt alakult ki a bizonytalan üzleti és jogi helyzet, amelyben nem kívánnak szerződni. A cég az alvállalkozójuk, a Q-Free ASA visszalépésével kapcsolatban azt közölte: információik szerint az egyik versenytársuk az elmúlt időszakban alvállalkozó partnereikre nyomást gyakorolt annak érdekében, lépjenek vissza. Így az útdíjrendszer tervezett határidőre történő megvalósítása lehetetlen lett volna. Vizsgálják, milyen jogi lépéseket tehetnek. A versenytársat nem nevezték meg, ám rajtuk kívül érvényes ajánlatot csak egyetlen cég adott a közbeszerzési eljárás során.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.