Rádiócsend a MÁV-nál: megbukott a GSM-R

Lemondhatnak új rádiókommunikációs rendszerükről a vasutasok: a MÁV igazgatósága az 51 milliárd forintból kiépítendő GSM-R rendszer tenderének eredménytelenné nyilvánításáról döntött. Erről az érintetteket péntekig tájékoztatni kell.

Balesetezett a MÁV igazgatósága: a testület szerda délután saját magával ütközött össze. Miközben a peron mellett mindenki arra várt, hogy az új tagokkal megerősített testület egy év rákészülés és három év pályáztatás után megadja a szabad jelzést az új vasúti rádiókommunikációs rendszer kiépítésének, a GSM-R tervét majdnem még a menetrendből is törölték. Jegyzőkönyv szerint azért, mert a tender dokumentációját évek óta tárgyaló bíráló bizottság az utolsó pillanatban hibát talált az egyetlen érvényes ajánlatot adó Nokia Siemens Networks (NSN) Kft. a pályázatban.

Eredménytelen a MÁV rádiókommunikációs tendere - így határozott szerdán az állami vasút igazgatósága. Ezután a társaság felügyelőbizottsága nem tudta eldönteni, hogy az igazgatóság a megfelelő döntést hozta-e. Mindez azonban aligha változtat azon, hogy a Hónig Péter közlekedési miniszternek jóváhagyásra megküldött döntést a pénteki eredményhirdetéskor szinte biztosan bejelentik. Más kérdés, hogy a szokatlanul hosszú ideje, 2006 júliusa óta tartó pályázatot elgáncsoló kifogások miatt az eljárás akár a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt is folytatódhat. 

A MÁV igazgatóságához az értékelő bizottságtól lóhalálában érkezett szakértői vélemény szerint a beruházás megvalósítását mintegy 187 millió euró - 51 milliárd forint - plusz áfa áron vállaló NSN ajánlata műszaki és formai okból nem felelt meg a követelményeknek. A hirtelen felismert műszaki hiányosság, hogy a kiépülő GSM-R rendszer diszpécser központjának tárolókapacitása kisebb az elvártnál. Formai hiba ugyanakkor, hogy az NSN a hálózatépítés egyes munkafázisainak időszükségletét állítólag nem jól tüntette fel ajánlata dokumentációjában, így a beruházás megvalósítása nem fér bele a vállalt 1380 napos időtartamba.

Talán sosem fog kiderülni, hogy a MÁV igazgatósága az utolsó pillanatban valójában miért változtatott álláspontján és száznyolcvan fokos fordulót végrehajtva miért érvénytelenítette a GSM-R tendert. Mindenesetre találgatásokra ad majd okot, hogy az igazgatósági ülés előtti órában lábra kapott hírek szerint a közlekedési tárca vezetője éppen a pályázat gyors és eredményes lezárásának elősegítése - az NSN ajánlatának elfogadtatása - érdekében delegált három új tagot a MÁV vezető testületébe.

Igaz, az új tagok, Győri Miklós, Simonka Csaba és Czeglédy Gergő döntésnél játszott szerepe egyelőre nem ismert. Azt viszont lehet tudni, hogy Czeglédy a GSM-R bíráló bizottságának is tagja volt. Mindenesetre az ülésen hármójuk közül ketten nem jelentek. Talán ennek az eredménye, hogy az igazgatóság ülésén jelenlévők mindegyike a pályázat érvénytelenítésére szavazott.

Akárhogy is, a MÁV igazgatósága találhatott volna jobb kibúvót is a marathoni rádiókommunikációs tender lefújására. Legalábbis aprópót szolgáltatott erre, hogy a versenyben a végleges ajánlatok szeptemberi beadásakor csak egy rendszerszállító, az NSN maradt állva. Három éve kitartóan küzdő ellenfele, a KAPSCH@Nortel Konzorcium nem adott be ajánlatot, és arról is nyilatkozott, valamennyi korábbi ajánlatát visszavonja.

Az egyversenyzős verseny azonban nem zavarta meg érdemben a MÁV-ot. Biztos ami biztos, a társaság lefedezte magát azzal, hogy a jogászaival leíratta: az NSN pályázatának egyedül maradása miatt semmi nem kötelezi a társaságot a tender lefújására. Arról viszont elegánsan hallgattak, hogy ezt nem is tiltja semmi.

Mindenesetre a kormány akár örülhet is a MÁV igazgatóság döntésének. Miközben a közösségi közlekedés költségvetését negyvenmilliárd forinttal szabják szűkebbre 2010-ben, az állami vasút legalább lemond 51 milliárd forintos beruházásáról - elmarad az újabb költekezés.

Örömre azonban nincs igazán ok. A GSM-R rendszer kiépítése ugyanis egyike azoknak az infrastrukturális nagyberuházásoknak, amelyek a Közlekedési Operatív Program (Közop) listáján szerepelnek. Megvalósításának elhalasztása azt is jelenti, hogy hazánk elesik a beruházásra kért uniós támogatástól. Ennek mértéke a projekt támogatási szerződése alapján 82 százalék, azaz akár 51 milliárd forint is lehetne. A veszteséget pedig csak növeli az az egyelőre ismeretlen összeg is, amit a MÁV négy év alatt kútba esett projektje előkészítésére és versenyeztetésére elkötött. Ezzel még nem számolt el senki.

A helyzeten valamelyest javíthat, hogy a MÁV igazgatósága máris utasítást kért a szaktárcától, egy az eredménytelenné nyilvánítottal azonos műszaki tartalmú közbeszerzési eljárás megindítására. Úgy tudjuk: erről egyelőre nincs döntés. Azt pedig csak remélni lehet, hogy ha lesz, az új tender lebonyolításához már nem lesz szükség újabb négy évre.

Szilvásvárad - Bélapátfalva vasutasok sztrájkkal védik a szárnyvonalakat sztrájk, vonat, vasút, MÁV, mozdony, vagon, szerelvény
Szilvásvárad - Bélapátfalva vasutasok sztrájkkal védik a szárnyvonalakat sztrájk, vonat, vasút, MÁV, mozdony, vagon, szerelvény
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.