Megbírságolta a Pannont és a Vodafone-t a versenyhivatal

A Pannon GSM Zrt-t. 15 millió forint, a Vodafone Zrt.-t tízmillió forint bírsággal sújtotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert mobilinternetes szolgáltatásaikat népszerűsítő reklámjaikban intenzív internetezésre biztatták a fogyasztót, majd az ekként cselekvőket az adatforgalom lassításával szankcionálták.

 

A GVH azt vizsgálta: megsértette-e a Pannon GSM Távközlési Zrt. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt ellen azzal, hogy egyes mobilinternet csomagjait korlátlan forgalmi kerettel reklámozta, miközben lehetősége van a szolgáltatás sebességének lassítására, a sávszélesség csökkentésére, korlátozására.

A versenyhivatal szerint a Pannon Internet éjjel-nappal és a Pannon Internet éjszaka-hétvége tarifacsomagokról a távközlési vállalkozás és a fogyasztók között létrejött megállapodás rögzítette: a Pannon jogosult az adott forgalom idején a sávszélességet csökkenteni olyan fájlcserélő, fájlmegosztó egyéb nagy mennyiségű adattovábbítására szolgáló alkalmazás használata esetén, amely révén az adatcsere közvetlenül a felhasználók között, a szervertől függetlenül zajlik.

A Pannon ténylegesen követett gyakorlata során azonban a sebesség korlátozására nemcsak extrém, a fogyasztói értelmezés szerint is normálnak nem minősülő használat esetén kerülhetett sor. Annál is inkább, mert az általa működtetett rendszer nem is volt minden esetben alkalmas az extrém felhasználást mutató előfizetők azonosítására.

A versenyhatóság szerint a Pannon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot fejtett ki. Mivel a GVH jogsértőnek találta a 2008. november 11. és 2009 február 2. között e tárgyban megjelentetett hirdetéseket, 15 millió forint bírságot szabott ki a társaságra. A bírság összegének meghatározásakor súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a vállalkozást jelentős költségű, intenzív reklámtevékenységgel valósította meg a jogsértést, a megtévesztő információk hosszú időn át elérhetőek voltak és jelentős fogyasztói körhöz juthattak el. Ráadásul a Pannont korábban már többször elmarasztalta a GVH a fogyasztók megtévesztése miatt.

A Vodafone Zrt. nyári kampánya keretében arról tájékoztatta a fogyasztót, hogy az Internet szabadon akcióban fix havi díjért korlátlanul internetezhet normál felhasználás esetén, adatmennyiségi megkötés nélkül. A Vodafone meghatározta, mi minősül normál és mi minősül extrém használatnak. Normál felhasználásnak számít például a társaság szerint az e-mail küldés és fogadás (csatolmányokkal), böngészés, hírportál olvasás, webes és FTP-letöltés, internetes videó megtekintése (pl. YouTube), on-line rádió hallgatás, internetes telefonálás, chat, csatlakozás vállalati hálózathoz. Extrém használatnak minősül a fájlmegosztó/-cserélő programok üzemeltetése abban az esetben, ha a tárgyhavi összes adatmennyiség meghaladja az 5 GB-ot.

A tájékoztatások alapján a fogyasztó arra a következtetésre juthatott, hogy csak akkor kell valamilyen korlátozással számolnia, ha fájlmegosztó/-cserélő programot üzemeltet és a tárgyhavi összes adatmennyiség meghaladja az 5 GB-ot.
A GVH vizsgálata megállapította, hogy a Vodafone Internet fix csomagot 2008. április 3-tól felváltó Vodafone internet szabadon csomag lényeges tulajdonsága, hogy 2008. augusztus 8-tól a Vodafone számára még normál használat esetén is lehetősége van az adatforgalom időszakos vagy állandó lassítására 5 GB adatforgalom felett. Az adatforgalom alakulása, mennyisége a GVH szerint nem tekinthető olyan körülménynek, amely önmagában alapos ok lenne a lassításra egy korlátlan internetezésre, intenzív használatra kínált szolgáltatás esetén.

A GVH egy másik Vodafone hirdetést szintén megtévesztőnek talált. A számlás előfizetők részére elérhető Connect Roaming szolgáltatás lényeges tulajdonsága, hogy bruttó 3 000 fprint napi díjért 50 MB adatforgalmat tesz lehetővé, azzal, hogy az 50 MB túllépését követően az előfizetőnek 1 MB forgalomért lényegesen magasabb, a forgalom alapú GPRS roaming díjak alapján kiszámlázott árat kell fizetnie. Ráadásul a szolgáltatás csak meghatározott országokban vehető igénybe. Ezzel szemben a Vodafone néhány hirdetésében az 50 MB-ot el nem érő adatforgalom esetén fizetendő összeghez viszonyítottan magas (minimum 1800 Ft/MB) díjak ismertetését. Ez azt eredményezte, hogy a fogyasztó nem minden vonatkozásban kapott reális képet a szolgáltatásról. Nem vált előtte ismertté, hogy 50 MB feletti adatforgalom esetén igen jelentős mértékű fizetési kötelezettséggel kell számolnia.

Ugyancsak megtévesztőek voltak a Vodafone azon hirdetései amelyekben arról adott tájékoztatást, hogy a fogyasztó az előfizetés mellé díjmentesen nyújtott Vodafone mobile connect szoftver segítségével bármikor lekérdezheti adatforgalmát.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy az eljárás alá vont által kínált modem ugyan alkalmas az adatforgalom valamiféle mérésére, azonban a modem által mért és a valós, számlázott adatforgalom között jelentős eltérés lehet.

A fentiek miatt a GVH megállapította, hogy a Vodafone 2008 augusztusában a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított 2008 szeptember 1 és december 31 között pedig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Ezért a távközlési vállalkozás 10 millió forint bírságot kapott. Az ügyben súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a Vodafone korábban többször kapott elmarasztalást a GVH-tól a fogyasztók megtévesztése miatt és megtévesztő hirdetései hosszú időn át elérhetőek voltak.

A GVH szerint nem várható el a fogyasztótól, hogy egy intenzív, akár több hónapig tartó reklámkampány során az innen-onnan részletekben csöpögtetett információ-mozaikokat fejben összerakja, maga kutasson azután, hogy esetlegesen milyen csatornán keresztül juttathat el hozzá még reklámüzenetet a reklámozó. Még kevésbé várható el az ésszerűen eljáró fogyasztótól, hogy a reklámok szavahihetőségét kétségbe vonja, vagyis eleve számoljon azzal, hogy a reklámban úgy sem mondanak igazat, és nyomozni kezdjen a valós tények után.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.