Megállt az áresés a használtautóknál

Nem várható további áresés a használt autók piacán - ecsetelte a csehországi helyzetet a cseh vezetésű, de Hollandiában bejegyzett AAA Auto vezérigazgatója, Anthony Denny, aki szerint a cseh piacon már egy 10-30 százalékos áresésen vannak túl.

A Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett vállalat a gazdasági válság, illetve az autópiac összeomlása után az általa addig  kiszolgált közép-európai térség több országából, köztük  Magyarországról is kivonult és ez idő szerint a cseh és a szlovák  piacon tevékenykedik, költségcsökkentési programot hajtva végre.  Jelenleg 1200 főt foglalkoztat a tavaly év eleji 3800 helyett.

Denny nem várja a tavalyi 60 ezres globális eladás  megismétlődését, hiszen - bár javuló tendenciát mutatva - áprilisban  4 ezer kocsit adtak el. Ennek 40 százaléka Skoda márkájú autó volt.  Ezek iránt növekszik a kereslet és mivel általában újabb modellek  kerülnek a használtpiacra, az árak emelkedésére lehet számítani.

Az AAA Auto tavalyi éves vesztesége a cseh sajtó szerint 800  millió korona volt, azaz mintegy 30 millió euró, az idei első  negyedévet közlése szerint 883 ezer euró veszteséggel zárta. A cég  azt tervezi, hogy a gazdasági helyzet javulása után - két-három éven belül - visszatér a magyar autópiacra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.