Megalakult a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Kutató Intézet

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a Magyar Iparszövetség (OKISZ), valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetsége (KISOSZ) létrehozta a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Kutató Intézetet (BVKI) - jelentették be az alapítók képviselői szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Antalffy Gábor, a KISOSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy az 5 fő alatti vállalkozásokról szinte nincs is statisztikai adat az országban. A három érdekképviselet tagságát tartalmazó adatbázisból lehet adatokat szerezni erről a körről. Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke szerint hiánypótló intézmény jött létre, amelynek feladata lesz a vállalkozói környezet kutatása gyakorlati szempontból.

Vadász György, az OKISZ ügyvezető társelnöke kiemelte: a hazai kis- és középvállalkozások tíz éve válságban vannak azáltal, hogy magas az adóterhelésük, és emiatt lemaradásban vannak az uniós társaikhoz képest. Az intézet létrehozását azért is támogatják, hogy a kutatási eredmények felhasználása a döntéshozatalban hozzájáruljon a felzárkóztatásukhoz. Tamás, a kutatóintézet ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az intézet adatbázisát a létrehozók tagságán alapuló vállalkozások adják, munkájuk során a kis- és középvállalkozások környezetét helyezik a középpontba, elsősorban a budapesti és a közép-magyarországi területet kutatják.

Az intézetet bemutató sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kutatási eredményekkel segítséget kívánnak nyújtani a minőségi jogalkotáshoz. Még a nyáron előkészítik a vállalkozói adminisztráció, a termékdíj, a szakképzés, a munkaerőpiac, a fővárosi kereskedelmi koncepcióban szereplő tematikus bevásárló utcákhoz kapcsolódó kutatást. Többek között létrehozták a www.kevesebbadminisztracio.hu portált, amelyen keresztül észrevételeket, javaslatokat tehetnek a vállalkozások az őket érintő adminisztrációs kötelezettségekről, terhekről.

A BKIK elnöke elmondta, hogy az intézetet működtető kft. cégpapírjait a cégbíróság befogadta. A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Kutató Intézet Kft.-t 30 millió forint törzstőkével hozták létre, amelyhez a BKIK 20 millió forinttal, az OKISZ és a KISOSZ 5-5 millió forinttal járult hozzá.

Kérdésre válaszolva Szatmáry Kristóf elmondta, hogy a 30 millió forint az intézet és a kutatás költségét fél-egy évre fedezi, a jövőben pedig megrendelésekből nullszaldót terveznek. Elhangzott, hogy a kutatóintézet együttműködői partnere a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Miskolci Egyetem és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.