Még nagyobb a pangás a pesti parketten

Júliusban a gabona kivételével a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett összes részvény és egyéb értékpapír forgalma jelentős visszaesést mutatott mind az előző hónaphoz, mind a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva.

Júliusban rendkívül alacsony forgalmat mértek a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Kétszeres árfolyamértéken 252 milliárd forintnyi üzlet köttetett. Ez az előző havi forgalomnál 28,4 százalékkal alacsonyabb, a tavalyi júliusinak pedig a felét sem éri el.

A BÉT honlapján közölt, a brókercégek jelentésein alapuló havi összesítés szerint az év első hét hónapjában a részvények adásvétele 2994 milliárd forintot tett ki. Ez 32,1 százalékkal elmarad a tavalyi első fél évtől.

A részvényszekció napi átlaga egyszeres árfolyamértéken jelenleg 10,7 milliárd forint. Tavaly ez éves átlagban 15,2 milliárdra rúgott.

Júliusban a teljes azonnali piaci forgalom - amely a részvényeken kívül a befektetési és kárpótlási jegyek, a certifikátok, az állampapírok, a vállalati kötvények és a jelzáloglevelek adásvételét is magában foglalja - 265 milliárd forint volt. Ez egy hónap alatt 27,4 százalékos visszaesés.

A tőzsde részvényindexe, a BUX júliusban minimális mértékben, 67 ponttal emelkedett: a hónap utolsó kereskedési napján 17 408,02 ponton állt.

A brókercégek közül júliusban a Concorde Értékpapír Zrt. érte el a legnagyobb részvénypiaci forgalmat, 37,7 milliárd forinttal. A második helyen az Erste Befektetési Zrt. áll 36,9 milliárddal. Az előző hónapban fordított volt a sorrend a lista első két helyén. A harmadik helyen júniushoz hasonlóan az Equilor Befektetési Zrt. végzett: forgalma 25,2 milliárd forintot tett ki.

A negyedik helyen a Wood and Company áll 24,5 milliárd forintos részvénypiaci adásvétellel. Ötödik a KBC Securities 18,8 milliárddal. Az előző hónapban a sorrend Erste, Concorde, Equilor, Wood és Buda-Cash volt.

A származékos piacon is visszaesett a forgalom: egyedül a gabonák kereskedelme élénkült. A devizák határidős lejárataira 169,6 milliárd forint értékben születtek üzletek a júniusi 201,2 milliárd forint után.

A részvények határidős lejárataira 51,1 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, szemben az előző havi 83,8 milliárd forinttal. A határidős BUX forgalma 11,2 milliárd forintra csökkent a júniusi 26,9 milliárd forintról.

Az áruszekcióban 9,89 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket júliusban, míg júniusban 6,25 milliárd forintos forgalmat mértek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.