Még mindig a Mol a legnagyobb magyar vállalat - HVG Top 500

A HVG Top 500-as vállalati listáján az első helyen a tavalyi évhez hasonlóan a Mol végzett, míg árbevétele alapján a második legnagyobb vállalat az Audi Hungária, a harmadik pedig az E.ON Földgáz Trade lett.

A sorozatban negyedik alkalommal rangsorolt Top 500 vállalat teljes listáját a HVG csütörtökön megjelenő idei első számában publikálja. A HVG a vállalatok rangsorolásához a félezer legnagyobb magyar cég 2008-as árbevételi adatait vetette össze az adott cég megelőző évi teljesítményével.

Az adatok szerint a Mol árbevétele 35 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban, az Audi árbevétele stagnált, míg az E.ON Földgáz Trade árbevétele 21 százalékkal nőtt.

A 2009-ben megjelent listához képest csak egy változás történt az első három cég rangsorában: az idei listában nem szerepel a tavaly harmadik komáromi Nokia gyár, mivel nem hozta nyilvánosságra 2008-as árbevételét.

A toplista adatbázisát Európa egyik vezető cégminősítő, céginformáció-szolgáltató és követeléskezelő szervezetének magyarországi tagvállalata, a Creditreform Kft. állította össze több mint 6.000 társaság (nyilvános forrásból, illetve maguktól a cégektől származó) adatainak átvizsgálásával.

A HVG közleménye szerint a Top 500-ba bekerült vállalkozások a magyar gazdaság jelentős részét lefedik: a teljes magyar export 86 százalékát ezek adják. A HVG kiemelte: a gazdasági válság ellenére a félezer csúcsvállalat 2008-as összesített árbevétele 13 százalékkal nőtt az előző évihez képest.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.