Még Izland is erősödik

Két év óta először növekedett a bruttó hazai termék (GDP) Izlandon negyedéves összevetésben július-szeptember között: a kedden ismertetett adatok szerint a hazai össztermék 1,2 százalékkal volt több, mint az április-június közötti időszakban.

A növekedés legfőképpen annak köszönhető, hogy egyre merészebben költekeznek a háztartások, és erősödik a fogyasztói bizalom.

Az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó szigetország gazdaságát a nemzetközi pénzügyi válság miatt megroggyant három élvonalbeli bank rántotta a mélybe 2008 utolsó hónapjaiban, aminek következtében a GDP 6,8 százalékkal esett 2009-ben.

Bár éves összevetésben még mindig csökkenést mutat a GDP - 2,1 százalékot - de ez jóval kevesebb, mint a második negyedévben mért 7,3 százalékos visszaesés. Az év egészében a GDP várhatóan 3 százalékkal fog csökkenni.

Az IMF közreműködésével sikerült az ország gazdaságát valamelyest talpra állítani, a nemzeti valutát stabilizálni, a kormány pedig igyekszik a bajbajutott háztartásokon segíteni.

December elején például arról született megállapodás a kormány, a bankok és nyugdíjalapok között, hogy közel 900 millió dollárral enyhítik a jelzáloghitellel rendelkezők terheit: bizonyos összeghatár felett leírnák a jelzálogtartozást, növelnék a jelzáloghitelek adókönnyítéseit, illetve a hitelesek egy meghatározott köre számára csökkentenék a jelzáloghitelek kamatait.

A kormányfő nyilatkozata szerint a megállapodás mintegy 60 ezer háztartásnak jelent könnyítést a 320 ezres szigetországban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.