Még nincsenek csúcson a lakásárak

Még mindig érdemes beszállni a folyamatosan pörgő lakáspiacra, ahol nem vár lassulást, sőt, az árak és a forgalom további növekedését vizionálja az Otthon Centrum a következő 3-4 évben.

Az ingatlanközvetítő hálózat elemzése szerint az idei, várhatóan 150-155 ezer körül realizálódó ingatlan-adásvétellel a 2008-as, részben válság sújtotta év szintjére emelkedik vissza a lakáspiaci forgalom. Az Otthon Centrum szakértői szerint a következő 3-4 évben nagy valószínűséggel még tovább pörög a biznisz: évente 20-25 ezerrel több ingatlant értékesítenek majd, vagyis még a 170-180 ezres szintet is meghaladja majd az értékesítés volumene.

Az árak ma már átlagosan mindössze 4 százalékkal maradnak el a 2008-ban mért nominális csúcstól, miután idén már 15 százalékkal rugaszkodtak el a mélypontot jelentő 2013. év végi árszinttől – írják. A legnagyobb mértékű drágulás Budapesten következett be, de nem a tégla, hanem a panellakások körében, ahol egyetlen év alatt 20 százalék feletti áremelkedést jegyeztek fel. Mindeközben a fővárosi téglalakások 20 százalék körüli mértékben, a vidékiek 10-15 százalékkal drágultak. A kispénzű befektetői kört is megmozgató szolidabb panelárak a vidéki házgyári ingatlanok árára is hatottak, ma már azok is 10-20 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt.

A nyüzsgés eredményeként a téglalakásokat a korábban megszokott négy helyett három hónap alatt, a paneleket meg három hónap helyett másfél hónap alatt el lehet adni – természetesen emelt áron, vagyis az értékesítési idő nem hogy nőtt volna az áremelkedés miatt, hanem a felpörgött kereslet hatására tovább csökkent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.