Még mindig magas a rezsi

Változatlan Budapest helyezése az európai fővárosok lakossági energiaárait összevető valamennyi listán – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által közzétett novemberi frissítésben.

E szerint a 29 tagú áramársorrendben a magyar főváros – egyetlen eurócentes, a forintgyengülésre visszavezethető drágulással – a negyedik legolcsóbbnak számít. Mivel Belgrád nem az unióban van, az EU fővárosai közül Budapest már dobogós. Igaz, tavaly szeptember és idén június között a listán ezüst-, Belgrádot leszámítva pedig már aranyérmesnek számítottunk. A felmérést azonban csak ezután terjesztették ki – mások mellett – Tallinnra és Szófiára, amelyek egyszersmind be is előzték Magyarországot.

Noha a Fidesz rezsikommunikációja manapság kevéssé hangsúlyozza, a fizetőképességhez képest mért áramárunk még mindig a 12. legkedvezőtlenebb. (A Fidesz rendszeresen összemossa a tényleges és a fizetőképességhez mért helyezéseket, önkényesen kiválogatva belőlük a szándékolt üzenethez leginkább illeszkedő adatot.) Megjegyzendő ugyanakkor az is, hogy a mutató kisebb-nagyobb hullámzásoktól eltekintve a felmérés több mint két évvel ezelőtti kezdete óta folyamatos javulást mutat. Igaz, itt épp októberben estünk vissza egy helyezést.

A gázár tekintetében 26 főváros adatát vetik össze, 25 uniósét és Belgrádét. Itt továbbra is – a felmérés indulása óta változatlanul – a második legolcsóbbak vagyunk. A legolcsóbb a kezdetek óta Bukarest: így uniós szinten is az ezüstérmet mondhatjuk magunkénak.

A fizetőképességhez képest mért gázármutatónk a negyedik legjobb: csak Brüsszelben, Londonban és Luxembourgban érezhetik magukat kellemesebben a lakossági gázfogyasztók.

Az viszont élesen cáfolja a fideszes rezsikommunikáció széles körben terjesztett állításait, hogy az átlagos keresetű, gyermektelen házaspárok keresetén belül az áram- és gázköltségek aránya a felmért 25 uniós főváros közül továbbra is viszonylag magas. Noha az érték a rezsiharcban hirdetettnél nagyságrendekkel alacsonyabb – 4,7 százalék –, e tekintetben a budapestiek helyzete mégis a 10. legrosszabb. A családi jövedelmen belüli rezsiköltségeink tehát nemhogy Lázár János kancelláriaminiszter állításához hasonlóan már a legkedvezőbb harmadban lennének, hanem továbbra is rontják az EU-átlagot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.