A jegybank részéről mehet a Takarékbank-privatizáció

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) május 9-én kelt határozatával engedélyezte, hogy a Magyar Takarék Zrt. 50 százalékot elérő mértékű közvetlen, míg a társaság egyik tulajdonosaként az FHB Jelzálogbank Nyrt. tíz százalékot meghaladó, de húsz százalékot el nem érő mértékű közvetett részesedést szerezzen a Takarékbank Zrt.-ben – derült ki az FHB közleményéből, amely szerint a tranzakciót várhatóan még az idei első fél évben lezárják. (Az FHB részesedése a Magyar Takarékban eléri a 25 százalékot.)

Utóbbi megfogalmazás azért érdekes, mert amint arról beszámoltunk: a Fővárosi Törvényszék egy hónapja ideiglenes intézkedésként megtiltotta a Magyar Posta Zrt.-nek a birtokában lévő Takarékbank-részvények eladását addig, amíg az Alkotmánybíróság nem mond véleményt a Magyar Posta tulajdonszerzését lehetővé tevő, még tavaly nyáron elfogadott integrációs törvényről. A Magyar Takarék így egyelőre csak a szintén állami Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) takarékbankos papírjait veheti meg.

Mint ismert, egyetlen indulóként a Magyar Takarék nyert azon a pályázaton, amelyet az MFB és a Magyar Posta írt ki még tavaly év végén a Takarékbankban lévő, összesen közel 55 százalékos részvénycsomagjára. Az állami vállalatok március 10-én alá is írták az adásvételi szerződést a papírokért több mint kilencmilliárd forintot kínáló társasággal, amely ezután megindította az engedélyezési eljárást az MNB-nél. Bár ez utóbbi folyamatot a Fővárosi Törvényszék időközben hozott döntése nem befolyásolta, a tranzakció lezárását azonban igen. A Magyar Takarék jelenleg csak az MFB kezében lévő 35,5 százalékos pakettet veheti meg, a Magyar Postánál lévő 19,3 százalékot viszont nem.

Erre közleményében az MNB is felhívja a figyelmet. A jegybank engedélyezési eljárása során nem vizsgálta (jogszabályi felhatalmazás hiányában nem is vizsgálhatja), hogy a befolyásszerzés mögött álló adásvétel jogszerű, illetve az arra módot adó jogszabály alkotmányos vagy sem. Ennek eldöntése a bíróság feladata, s az MNB tudomással bír a Fővárosi Törvényszéknek az ügy kapcsán tett lépéseiről – fogalmaz a felügyelet.

Az MNB e határozatában a befolyásszerzés elvi lehetőségét adja meg a befolyásszerző társaság, illetve az eladó társaságok által számára rendelkezésre bocsátott adatok alapján. A részvények adásvételével történő befolyásszerzésre vonatkozó előzetes jegybanki engedély tehát kizárólag annyit jelent, hogy a felek által tervezett befolyásszerzés a pénzügyi ágazati jogszabályokban előírtaknak megfelel, s így az engedélyezési feltételek teljesülnek. A befolyásszerzésben résztvevő felek számára ezáltal megnyílik annak lehetősége, hogy a tranzakciót lezárják – teszik hozzá.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.