Matolcsyék bútorgyára: családban marad

Megvan a bizonyosság, hogy Matolcsy György fia az apja által vezetett jegybank pénzéből vett bútorgyárat. Az ügylet szálai legalábbis egyértelműen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjához vezetnek.

Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám egy nagy bútorgyár, a Balaton Bútor tulajdonosa lett - számolt be decemberben a 444.hu. A Matolcsy Ádám többségi tulajdonában lévő Glamorous Kft. ugyanis megvásárolta a Fotextől a nála legalább tízszer nagyobb veszprémi Balaton Bútor Kft-t.

A portál most arról ír: a cégiratok alapján korábban is gyanítható volt, hogy az ügyletet Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás Növekedési Hitelbankja hitelezte, de a bizonyosság csak most lett meg. A cégbíróságon elérhető szerződésből kiderült: a cégvásárlásnál a Növekedési Hitelprogram Plusz forrását refinanszírozzta a Növekedési Hitelbank.

És a dokumentumokból az is látszik: a beruházási hitel összege 405 millió forint. A zálogszerződés szerint zálogtárgy, a Balaton Bútor névértéke 350 millió forint. A felvásárló cég, a Glamorous jegyzett tőkéje 16 millió forint, saját tőkéje pedig 25 millió forint. Jegyzett tőke alapján tehát 22-szer akkora a felvásárolt bútorgyár, mint a felvásárló cég. A hitel összege pedig négyszer annyi, mint a Glamorous 2014-es árbevétele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.