Matolcsy teljesen kipaterolná az IMF-et

Az IMF budapesti irodájának bezárását kéri az IMF vezetőjétől Matolcsy György. Christine Lagarde-nak írt levelében a jegybankelnök arra hivatkozik, hogy Magyarország várhatóan még az idén visszafizeti hitelét.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a mai napon kezdeményezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti irodájának bezárását. A jegybankelnök erről levelet írt Christine Lagarde-nak, az IMF vezetőjének – derült ki az MNB honlapján publikált levélből. Matolcsy György nem tartja indokoltnak az IMF állandó képviseletének további fenntartását, Magyarország ugyanis várhatóan még idén előtörleszti a valutaalaptól 2008-ban felvett hitelét.

Matolcsy György a jegybanki dolgozószobájában

Levelében a jegybank elnöke kitért arra, hogy a 2008-ban megindult világgazdasági válság, amelynek jeleit az akkori magyar kormány nem értékelte megfelelően, súlyosan érintette a magyar gazdaságot, és Magyarország kénytelen volt az IMF-hez fordulni segítségért. A 2010-ben hivatalba lépett új kormány strukturális reformjaival és konszolidációs intézkedéseivel tartósan három százalék alá szorította a magyar államháztartás hiányát, csökkentette az államadósságot, valamint előtörlesztéssel az IMF hitel nagy részét már visszafizette.

Mindennek köszönhetően 2013 elején befejeződött az IMF úgynevezett Post-Program Monitoring eljárása, valamint Magyarország tartozása az IMF kvóta 200 százaléka alá csökken, ezért nem indokolt az IMF budapesti irodájának további fenntartása - írja levelében Matolcsy György.

Az IMF 2009-ben nyitotta meg újra a képviseleti irodát, amelyet bő tíz évvel azelőtt zártak be - azt követően, hogy 1998-ban Magyarország - ahogy akkor hitték - végleg visszafizette a Valutaalappal szemben fennáló tartozásait. A képviseleti irodák feladata, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjék a hitelezett országok gazdaságpolitikáját, információkkal lássák el a szervezetet arról, miként halad a közös programok megvalósítása. Az iroda természetesen tanácsadó szerepet is betölt, részben javaslatokat tesz egyes gazdaságpolitikai problémák megoldására.

Hazánk 1982-ben lépett - a szocialista országok között elsőként - az IMF tagjai köz. Ez az akkora tetemessé növekvő adósság finanszírozását szolgálta, ám a csatlakozással vállalt feltételek teljesítése (többek közt a kettős bankrendszer, az új cégjogi szabályozás bevezetése, vagy új adórendszer elfogadása) jelentették a szocialista tervgazdaság valódi leépítését, és teremtették meg a rendszerváltás gazdasági alapjait. A Valutaalap tulajdonképpen a kilencvenes évek elejéig végig finanszírozta a magyar gazdaságot, 1994-ben közel egymilliárd dollárra rúgott az IMF-el szembeni tartozás, amelyet ezt követően fokozatosan fizetett vissza - egészen 1998-ig az ország (az adósságállomány leépítését itt is, ahogyan máshol is, a privatizációs bevételek tették lehetővé). A Horn-kabinet ugyan 1995-ben kötött még egy készenléti hitelmegállapodást a szervezettel (ma ezt biztonsági hálónak mondanánk), ám a rendelkezésre álló keretből akkor már nem hívtak le egyetlen fillért sem.

A szervezetet 2008 őszén hívta vissza a Gyurcsány-kabinet. Öt évvel ezelőtt a gazdasági világválság hirtelen csapott le az egyébként nem túl stabil lábakon álló magyar gazdaságra: 2008 október 9-én a Soros Fund Management intézett spekulációs támadást vélhetően a legnagyobb hazai bank papírjain keresztül a forint, illetve a magyar adósság-felár (CDS) ellen (utóbbin a jelentős tőkeáttételeknek köszönhetően meglehetősen nagy a realizálható nyereség). A sikeres támadás következményeként befagyott az állampapírpiac, sem a magyar állam, sem a bankok nem kaptak külföldi hitelt. A helyzet megoldására már aznap válságtanácskozást hívtak össze a Pénzügyminisztérium József Nádor téri épületébe, a tanácskozáson Simor András jegybankelnök, Veres János pénzügyminiszter mellett részt vett Bajnai Gordon gazdasági miniszter és Gyurcsány Ferenc kormányfő is. A beszámolók szerint már aznap este felvették a kapcsolatot az IMF képviselőivel, november közepén pedig az ország már le is hívhatta az első részletet.

Az IMF pénzének egy része leginkább biztonsági hálóként szolgált: a túl alacsonyra húzott jegybanki tartalékba vándorolt egy 5 milliárd eurós összeg, a többi azonban a hiányt finanszírozta (vagyis feléltük, köszönhetően olcsóságának). Öt éve, 2008-ban összesen három forrásból kapott pénzt az ország: a Világbank adott egymilliádr eurót, amit fel se használtunk. Az IMF összesen 12,5 milliárd eurós keretet adott, amelyből összesen 8,8 milliárdot hívott le az ország négy (egyre csökkenő) részletben. Ezen kívül az Európai Unió is adott válsághitelt, a 6,5 milliárdból 5,5 milliárdot használtunk fel. A lehívásra mindkét esetben két év állt rendelkezésre. Az IMF-hitelt két év türelmi idő után két év alatt, nyolc egyenlő részletben kell visszafizetni, az Európai Bizottságnak pedig nagyobb egységekben. Az Államadósság Kezelő Központ kimutatása szerint tavaly év elején összesen 7,3 milliárd euróval tartozott az ország az IMF-nek, míg 3,5 milliárd euróval az uniónak. Tavaly és idén utóbbinak nem fizettünk vissza semmit, ám az IMF-nek negyedévről negyedévre közel 800 millió eurót kell leperkálni: az év végére így automatikusan is 313 millió euróra apad a Valutaalappal szembeni tartozást. Ennek nagyobb részét 2014 első negyedévében kellene kifizetni (299 milliót), majd az utána következő két negyedévben már csak 7-7 milliót -  vagyis 2014-ben mindenképpen törlesztenénk  a teljes adósságot. (Az unióval szemben azonban még fennmarad 3,5 milliárd eurós tartozás, amiből 2 milliárdot jövő év végén, 1,5 milliárdot pedig 2016-ban kell visszaadni).

Mindezek alapján az IMF joggal számíthatott volna arra, hogy még szükség lesz az irodára 2014-ben is, Matolcsy levelét azonban nem csupán a visszafizetés szándékával lehet indokolni. A budapesti irodát megnyitó Iryna Ivaschenko képviseletvezető mandátuma ugyanis most jár le, s vélhetően a szervezeten belül is kérdés volt: érdemes-e egy éves átmeneti időre bárkit is Budapestre küldeni, vagy esetleg (ahogyan ez történt korábban is) a varsói térségi irodából ellátni a felügyeletet. 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.