Matolcsy még az idén megkaphatja a PSZÁF feladatait is

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonására még 2013-ban sor kerülhet.

Ha az integrált szervezetről a jegybank elkészíti a szükséges jogszabályt, a kormány hajlandó lesz azt megtárgyalni és jóváhagyni – derült ki szerdán. Mivel az alaptörvény tartalmazza az összevonás lehetőségét – és miután Orbán Viktor arra tett ígéretet José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek, illetve az Európai Központi Bank (EKB) illetékesének, hogy Simor András jegybankelnök mandátumának a lejártáig nem lesz integráció –, nem kell sokat várni, egyszerű technikai módosítással megoldható az összevonás – így fogalmazta meg a véleményét egy Orbán Viktor miniszterelnökhöz közel álló forrásunk, emlékeztetve: az EKB jelenlegi elnöke, Mario Draghi hasonlóan járt el az olasz jegybank esetében.

Kettő az egyben: Matolcsy György (balra) átveheti Szász Károly PSZÁF-elnök (középen) jogkörét is
2011. november 3. Patai Mihály (j) a Magyar Bankszövetség elnöke, Matolcsy György (b) nemzetgazdasági miniszter, és Szász Károly (k) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke a nemzetgazdasági minisztériumban tartott, fontos pénzügyi kérdésekről szóló sajtótájékoztatón. Fotó: Móricz Simon

Az Origo internetes portál – az alaphír megszellőztetője – tegnap idézte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki azt mondta: „senki sem létezik a világon, aki megmondhatná, hogy a magyar kormány milyen jogszabályokat alkosson”, másrészt pedig „nem ördögtől való sem az összevonás, sem a külön tartás, mivel mindkettőre van példa az EU-ban”.

A kormányoldalon azzal érvelnek: bankbiztonsági szempontból jelentős lépés az integráció, hiszen ezzel stabilizálódik az ország pénzügyi biztonsága is. „Ha az MNB és a PSZÁF összevonása megtörténik, az nem feltétlenül lesz kedvező a kereskedelmi bankok számára, hiszen egy keményebb, erősebb befolyással bíró jegybankkal kell számolniuk” – vélte forrásunk. 

A jegybanki folyamatokat ismerő politikus szerint összevonás esetén az értékpapír-piaci felügyeletnek külön hatóságnak kellene lennie. „Mindezzel konkurenciát teremthetnének a pénzintézetekkel szemben, különösen, ha később megvalósulna a másodlagos kötvénypiac is, ennek ugyanis a gazdaságot élénkítő hatása lehetne”. 

Matolcsy csak leporolta

A Matolcsy György által a múlt héten bejelentett új hitelezési program 90 százalékban már készen volt, az új jegybankelnök csak leporolta azt, és a bejelentés időzítésére, valamint a hitelezés mértékére figyelt – árulták el kormányközeli szereplők. Forrásunk szerint Matolcsy a bejelentése előtt „megfelelő idővel” tájékoztatta a programról Draghi EKB-elnököt, valamint a nagy európai jegybankok illetékeseit is.

Van olyan fideszes politikus, aki úgy tudja, már Simor András jegybankelnöksége idején is nagyrészt készen volt a hitelezési program, de azt az előző jegybankvezetés, „vélhetően politikai okok miatt”, nem kívánta megvalósítani.

Ki lesz Király Júlia utóda?

Orbán Viktor miniszterelnök az MNB monetáris tanácsának tagjai közül nevezi meg a jegybank új alelnökét – így tudják befolyásos fideszes politikusok. Király Júlia április 22-i hatállyal mondott le az MNB alelnöki posztjáról, noha mandátuma csak július 3-án járt volna le.

„Egyre növekvő valószínűségét látom nem kellően megalapozott, elhibázott döntések meghozatalának, amikért sem alelnökként de a monetáris tanács tagjaként semmiféle felelőséget nem kívánok vállalni” – írta a hétfő délelőtt Áder János köztársasági elnökhöz kézbesített lemondásában az alelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.