Kétmilliárdért terjesztik a matolcsyzmust

Kétmilliárdot fordít ezentúl a Magyar Nemzeti Bank évente a pénzügyi ismeretterjesztésre és a szimpatikus közgazdászok ösztöndíjára. A cél, hogy szélesedjék a látókör. A Közgázon ennek a feléért képeznek évente 1100 közgazdászt.

Pallasz Athéné Közgondolkodási Programot indít a Magyar Nemzeti Bank, évi kétmilliárd forintból. A cél a pénzügyi kultúra emelése, és a közgazdasági gondolkodás befolyásolása – a közleményből az derül ki, hogy leginkább erre koncentrálnának egy ösztöndíjprogrammal. (De megújítják majd a jegybank épületében található Látogatóközpontot is).

A Matolcsy György vezette, eredetileg a költségek csökkentését célul kitűző jegybanknak ez már a harmadik nagyívű programja: a hitelezést fellendítő Növekedési és Hitelprogram (itt a több mint 6 milliárdos marketing keretének elköltését a kormányzat házi beszállítójának számító I. M. G. Intermedia Group végzi), és a nemrég elindított műkincsvásárlási program, a 30 milliárdos keretösszegű Értéktár után. A képzési projekt öt éven át (tehát az elnöki ciklus végéig) tart, és összesen 10 milliárdos a kerete.  

A közlemény szerint a programban részt vevőknek a jegybank "olyan kiváló körülményeket" kíván biztosítani, amely "már tanulmányaik korai fázisában" lehetőséget ad arra, hogy saját témájukra koncentráljanak. A Matolcsy vezette jegybank azt szeretné, hogy "a képzés neveljen nyitottságra és olyan kutatási kultúrára, amely segítséget nyújt a hallgatónak a különböző tudományterületek és tudományágak közötti gondolatok, vagy ötletek kicserélésére,  és biztosítson széles látókört az inter- és transzdiciplináris problémák megfelelő módon való megközelítéséhez".

A jelenleg legnagyobb hazai közgazdászképző oktatási intézmény, a Corvinus Közgazdasági Kara fele annyiból működik, mint a Pallas Athéné program. Mint azt az egyetemen megtudtuk az 1100 hallgatót képző kar összesen 1 milliárd forintból működik, ennek az összegnek nagyjából kilencven százalékát, azaz 900 millió forintot fordítják oktatásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.