Matolcsy cáfolja, hogy a gazdaság ösztönzésére költené az MNB devizáját

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében kitért arra is, hogy szerintük rendszeresen konzultálnak Simor András jegybankelnökkel arról, hogy milyen monetáris eszközökkel lehetne élénkíteni a gazdasági növekedést.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben cáfolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékainak egy részét a kormány gazdaságélénkítő tőkeinjekcióra használná fel.

A közlemény előzménye, hogy az Index.hu kormányzati forrásokból származó információkra hivatkozva azt írta, hogy a kormány februárban bejelentheti, hogy a magyar államadósság egyes tételeinek rendezésére használják fel a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak egy részét.

A 10 ezer milliárd forintot meghaladó, 35 milliárd eurós biztonsági tartalék kisebb hányadának felhasználásától azt remélik, hogy devizatartozások jelentős csökkentése jó pontokat szerezhet majd az országnak a hitelminősítőknél, miután egy ilyen lépés után csökkene devizakitettségünk. A hírportál úgy tudja, hogy a kormány elsősorban a megyei önkormányzatoktól tavaly év végén átvett adósságokat kívánja kifizetni a keretből.

Ezzel szemben a gazdasági tárca most azt közölte: Magyarország csak olyan eszközöket alkalmaz, amelyeket az EKB, az amerikai Fed és a Bank of England is.

Az NGM közleményében azt írta: mint ahogy azt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2011. december 7-i kormányszóvivői tájékoztatón is leszögezte: "a devizatartalék ilyen felhasználása szigorúan tilos. A magyar devizatartalék nagy kincs, óvni kell, abból nem lehet forrásokat a gazdasági növekedést támogató programokra felhasználni."

Matolcsy  György akkor is elmondta, hogy egyebek mellett arra kéri az MNB elnökét, hogy a növekedés támogatása érdekében a jegybank indítsa újra jelzálogkötvény-programját, egyúttal indítson vállalati kötvényvásárlási programot.

A nemzetgazdasági miniszter rendszeresen konzultál Simor András jegybankelnökkel arról, hogy milyen monetáris eszközökkel lehet élénkíteni a gazdasági növekedést, hasonlóan azokhoz, amilyeneket a világ nagy központi bankjai, így az Európai Központi Bank, az Egyesült Államok központi bankjának szerepét betöltő Fed, vagy a brit jegybank, a Bank of England alkalmaz - áll az NGM közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.