Matolcsy: megszorítás nélkül teljesülhet a hiány

A jövőre tervezett 3 százaléknál kisebb GDP-arányos államháztartási hiányt a magyar kormány megszorítások nélkül éri el, idén pedig tartja magát a 3,8 százalékos célhoz - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Matolcsy György - aki kedden Budapesten Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. új vezérigazgatójának beiktatásán vett részt - hangsúlyozta: a jövő évi hiánycél teljesítését segítik jövőre a pénzügyi szektort terhelő adók, a várt 2,5 százalék körüli gazdasági növekedés, valamint az olcsóbb állam és közigazgatás megteremtése, és az állami vállalatok rendbetétele.

Az idei hiányról azt mondta: "kőkeményen, következetesen és sikeresen tartjuk magunkat" az idei 3,8 százalékos hiányhoz.

Matolcsy György emlékeztetett: idén az első nyolc hónapban az államháztartási hiány 210 milliárd forinttal haladta meg a tervezett szintet, de a bankadóból szeptember végén és decemberben 200 milliárd forint folyik be a költségvetésbe.

A miniszter elmondta: a kormány pénzügypolitikájának középpontjában a hitelesség visszaszerzése áll, és ezt a feladatot a kormány komolyan veszi. Vissza kell térni azokhoz az időkhöz, amikor 3 százalék alatti volt a költségvetési hiány, az államadósság csökkent, nőtt a foglalkoztatás, és az ország az első harminc ország között volt a versenyképességi rangsorban - emelte ki Matolcsy György.

Hozzátette: ha sikerül visszaszerezni a hitelességet, akkor Magyarország biztosítani tudja az államadósság stabil finanszírozását, és olcsóbbá tudja tenni azt. Matolcsy György szerint arra kell törekedni, hogy a befektetők keressék a magyar állampapírokat.

Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Zrt. (ÁKK Zrt.) frissen beiktatott vezérigazgatója beszédében elmondta: rövidtávon azt tartja legfontosabb feladatának, hogy megtartsák magyar államadósságot finanszírozó befektetői kört, illetve hogy az ÁKK korábbinál is intenzívebb kapcsolatot tartson a piaci szereplőkkel.

Reméli, hogy ennek eredményeképpen sikerül újabb befektetői csoportokat is megtalálni. Hangsúlyozta: meg kell vizsgálni újabb értékesítési csatornákat is, és új elemekkel kell bővíteni az adósságkezelés eszközkészletét

Pleschinger Gyula Szarvas Ferencet váltja az ÁKK élén, aki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója lett augusztus elsején.

Az ÁKK új vezetője korábban több évig a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese volt, de irányította az OTP brókercégét, az OTP Értékpapír Rt.-t is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.