Matolcsy az új-zélandiakat is felügyeli

A távolság nem akadály a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára. A Matolcsy György vezette jegybank új-zélandi székhelyű cégeknél vizsgálódik.

Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta 3TG FX Financial Limited Partnership és a Perefcto FX Capital Management Limited társaságoknak, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek – írja közleményében az MNB.

A jegybank mindkét cégnél piacfelügyeleti eljárást végez. Azt kívánják megállapítani, hogy az említett társaságok végeznek-e, vagy végeztek-e – rendszeres gazdasági tevékenységük keretében – az MNB engedélye nélkül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvényben írt befektetési szolgáltatási tevékenységet, illetve kiegészítő szolgáltatást, továbbá bejelentés hiányában ugyanezen törvény szerinti függő ügynöki tevékenységet.

Az eddig beszerzett bizonyítékok alapján a jegybank szerdán közzétett végzésében – az MNB-ről szóló törvényben biztosított felhatalmazásával élve – azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a 3TG FX és a Perfecto FX engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.

Az MNB végzése semmilyen formában nem érinti a társaságok befektetőkkel szemben fennálló, a már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. A jegybank piacfelügyeleti eljárását határozattal zárja majd le, amelynek eredményét nyilvánosan közli internetes honlapján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.